Csomortányi István: „Feljelentést teszünk Nagybánya börtönviselt polgármestere ellen”

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke bejelentette: uszítás miatt és – az ezt elmulasztó román közösség helyett is – a román zászló meggyalázásáért feljelentést tesznek Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester ellen.

Mint ismeretes, Cherecheș, aki korábban megvesztegetés elfogadása miatt a börtönből nyerte meg a helyhatósági választást, a Nagybányán megszervezett gesztenyefesztivál során román trikolórral takartatta le a kürtőskalácsot árusító sátor magyar feliratait. A magyargyűlöletből jelesre vizsgázó elöljáró kijelentette: „Egy olyan városban, amelynek a neve Baia Mare, ha én elmegyek kenyeret venni, akkor ott, ahová én vásárolni megyek, azt írja, pâine, és nem azt, hogy kenyér. Ha nem akarják megváltoztatni a kenyér feliratot, akkor tegyék mellé a román zászlót!”

A széleskörű és jogos felháborodást kiváltó esetre reagálva az EMNP elnöke elmondta: két ügyben is feljelentést tesznek Cătălin Cherecheș ellen. „Az elképesztő romániai közállapotok, az elszabadult infláció, az egekbe szökő energiaárak és a lakosság egyre inkább elhatalmasodó megélhetési válságának közepette egyes elöljárók ismét azzal vannak elfoglalva, hogy magyarellenességükkel leplezzék a mindennapi és valós problémák meg nem oldása során kitűnő alkalmatlanságukat. E mostani, nagybányai eset is ennek a mintapéldája. Ugyanakkor, miként korábban, úgy most sem hagyjuk szó nélkül a közösségünket ért támadást. Ennek következményeként, valamint a nagybányai és teljes erdélyi magyarságot ért támadás okán, feljelentést teszünk Nagybánya börtönviselt polgármestere ellen egyrészt uszítás miatt, másrészt – az ezt elmulasztó román közösség helyett is – Románia nemzeti lobogójának meggyalázásáért, hiszen – egy ország zászlajához méltatlan módon – azzal egy vásári forgatag kellős közepén található, közönséges elárusítópulton, térdmagasságban szereplő feliratot takartatott le. Miféle nemzeti öntudat az, mely ilyen célra engedi használni a számára állítólagosan oly kedves lobogót?” – tette fel a kérdést Csomortányi, majd megjegyezte: „mi a magyarság nemzeti zászlaját ennél jóval többre becsüljük, és soha nem vetemednénk ilyen tettre.” A pártelnök hozzátette: mivel Cherecheș igen közeli viszonyban van a nyomozóhatóságokkal és a büntetésvégrehajtással, bizonyára nem lesz számára újdonság az ellene folytatott eljárás.

Csomortányi ugyanakkor néhány javaslattal is élt. „Miután Nagybánya polgármestere sikeresen megvívta csatáját a kürtőskaláccsal szemben, javaslom az önjelölt nyelvvédőnek, emelje fel szavát a Nagybányán hot dogot és hamburgert hirdető feliratok ellen is, hiszen azok sem román nyelven íródtak. Ugyanígy illendő lenne a nyilvánvalóan magyar eredetű Cherecheș nevet Rotarura cserélnie, sőt, Nagybánya magyar eredetű román nevét (Baia Mare), ideje lenne Mina Mare-ra változtatni” – jegyezte meg Csomortányi. A politikus elmondta: sajnálatos módon már hozzá kellett szoknunk, hogy egyes választott vezetők saját kudarcaik leplezése érdekében folyamatosan a magyarság ellen uszítanak és lábbal tiporják a három nemzet, egy haza transzilván elvét. Ugyanakkor bízik benne, hogy az egyértelmű magyarellenes uszításnak lesz jogi következménye – olvasható az Erdélyi Magyar Néppárt közleményében.

Facebook
Érintő hírportál