Egy tiszta községért

Egy tiszta községért

Március 27-én, szombaton Hegyközcsatár község utcáit, árkait tisztogatta meg egy kicsi, de annál lelkesebb csapat. „Itt tesszük közzé a takarítás előtt, közben és után készült fotókat, illusztrálandó, hogy mennyi hulladékot sikerült összegyűjteni. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik feláldozták a szombati pihenőnapot, és részt vettek az önkéntes akcióban.”

Ugyanakkor a polgármesteri hivatal felkéri a község összes lakosát, hogy a saját portája előtt szíveskedjen rendszeresen összegyűjteni az eldobált hulladékot, a kerítések, a házak tövéből, illetve az árkokból.

„Tegyünk róla, hogy ne az eldobált szemét fogadja a községünkbe belépőt, az utcákon sétálót, a játszótereken a gyerekeket!” – áll a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán, ahol a további fotók is megtalálhatók.

Facebook
Érintő hírportál