Eladják a székelyhídi Stubenberg-kastélyt!

Eladják a székelyhídi Stubenberg-kastélyt!

A keddi székelyhídi tanácsülés egyik napirendi pontja a Stubenberg-kastély és a hozzátartozó beltelek, illetve park áruba bocsátása, mely ingatlant és a hozzá tartozó területeket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapott ingyenes használatba a várostól még 2010-ben, 49 esztendőre.

A dolog pikantériája, hogy azóta Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes egyik gyermekotthona működik benne, amelyet időközben a szerzetesrend említett tagja tett befogadóvá az otthontalan gyerekek számára. Mivel sokat fektetett az ingatlan részleges felújításába, adódik a kérdés, ebben az esetben miféle licitről, közbeszerzésről lehet beszélni? A felértékelt ingatlan és a hozzátartozó területek kikiáltási ára 741. 810 euró, vagyis 3. 654.000 lej, amelyet minden bizonnyal a kolduló Ferenc-rendi szerzet alapítványa fog megvásárolni. Ugyanis a kiírás, mint ahogy azt megtudtuk, személyre szabott, vagyis senki nem iratkozhat fel a versenytárgyalásra csak az, aki gyermekotthon működtetésére kötelezi magát és egyéb, a város által megszabott hasonló feltételeknek tesz eleget – mondta Béres Csaba polgármester.

A részletekre hamarosan visszatérünk.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál