Elfogadta az alsóház a munkaidő csökkentéséről szóló kormányrendeletet

Elfogadta az alsóház a munkaidő csökkentéséről szóló kormányrendeletet

A jogszabályt egyöntetűen, 220 támogató szavazattal fogadták el.

A tervezet lehetőséget teremt a munkáltató számára, hogy a szükségállapot vagy a veszélyhelyzet ideje alatt és az azt követő három hónapban – a szakszervezettel vagy a munkavállalóval történt egyeztetést követően – legtöbb 50 százalékkal csökkentse a munkaszerződésben rögzített munkaidőt, a fizetés arányos levonása mellett.

A munkaidő csökkentése legalább öt napra történik úgy, hogy a munkáltatónak az egész hónapra össze kell állítania a munkaprogramot. A rendelkezés érvényes a váltásban vagy nem egyenlő munkaidőben dolgozókra is. A döntést az alkalmazás előtt legalább öt nappal közölni kell az alkalmazottal.

A jogszabály szerint a ledolgozott munkáért járó béren kívül a munkavállaló a munkaidő-csökkentés ideje alatt pótlék formájában megkapja kieső jövedelmének 75 százalékát.

A törvény esetében a képviselőház volt a döntő ház. (agerpres)

Facebook
Érintő hírportál