Érkörtvélyes és Bors EMNP szervezeteiben is megtörtént a tisztújítás

Szeptember 27-én, hétfőn került sor az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei helyi szervezeteiben zajló tisztújítási folyamat során Bors községre. A gyűlésen megjelentek meghallgathatták Habinyák István megyei elnök politikai helyzetértékelését, valamint első kézből kaptak tájékoztatást a honosítási folyamat haladásáról, és a magyarországi választásokra történő regisztráció mikéntjéről. A helyi problémákat is érintő megbeszélés után sor került magára a tisztújítási procedúrára, melynek folyományaként a borsi EMNP szervezet elnöke Richter József lett, míg a következő időszak alelnöki teendőinek elvégzésére Molnár Dezső kapott lehetőséget.

Másnap már az Érmelléken, Érkörtvélyesen gyűlt össze a helyi EMNP szervezet tagsága, illetve a párt szimpatizánsai, hogy megbeszéljék a helyi szervezet előtt álló feladatokat, tennivalókat. Habinyák István megyei elnök az országos, és nemzetpolitikai történések összefüggésébe ágyazva mutatott rá az Erdélyi Magyar Néppárt, azon belül pedig a helyi szervezetek munkájának fontosságára, kiemelve a regisztráció, és a magyar állampolgárság megszerzése körül elvégzett munka mennyiségét és jelentőségét. A helyi ügyek megbeszélése után a megjelentek Kovács Istvánt választották az érkörtvélyesi szervezet elnökévé, alelnöki megbízást Szűcs Emese kapott, illetve elnökségi taggá választották Törő Beátát. A jó hangulatú gyűlésen elhangzott, hogy a következő önkormányzati választáson elkötelezett, teljesen megújult csapattal áll csatasorba a helyi szervezet, hiszen a községnek szükség van a változásra, az új, a közösségért tenni akaró emberekre.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

 

Facebook
Érintő hírportál