Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző nap

Az év utolsó hónapjának kezdetén, december 1-én volt megtartva Érmihályfalván a Kézműves és Hagyományőrző nap, amely az eddigi években is nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok és felnőttek körében egyaránt.

Az eddigi évekhez viszonyítva az esemény teljes mértékben megtartotta a népszerűségét, ugyanis a hideg levegő és jelentős csapadék ellenére sokan érdeklődtek a hagyomány megtartásának mozzanatai iránt. A rendezvény évek óta lehetőséget biztosít a fiatal generációk számára, hogy ebben a modern világban könnyedén újjáélhessék a régi tradíciók legkedveltebb részeit. Ezek közé tartozik a hímzésminták festése üvegre és bögrére, valamint a téli ünnepek kedvenc süteménye, a mézeskalács sütése és díszítése. Az idei rendezvényen a hangsúly e két hagyományőrzési módon volt, a résztvevők pedig örömmel és repesve használták ki a lehetőségeket, kreatív alkotásokat készítve szeretteik számára az ünnepek alkalmából.

Az esemény egyik fénypontja a közös adventi koszorú díszítés volt, amikor is a fiatalok együtt öltöztették fel a nagy jelentéssel bíró karácsonyi jelképet, amely a város egyik dekorációjaként lesz biztosítva.

A rendezvény végeztével az elkészült alkotásokat mindenki hazavihette, valamint minden kedves résztvevő egy részvételi oklevéllel és egy festett üveg-angyalka ajándékkal távozhatott.

Köszönetünket fejezzük ki az Érintő Egyesületnek a szervezésért, ahogyan az eddigi években is, most is egy hasznos és boldog pillanatokkal teli napot élhettünk meg. Továbbá köszönjük a Bethlen Gábor Alapnak, az Érmelléki Gazdák Egyesületének és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak a támogatást, mely lehetővé tette, hogy megvalósuljon ez a rendezvény. Köszönjük a médiának, hogy velünk tartott és végig kísérte munkáinkat. Köszönet minden résztvevőnek, hogy megtiszteltek minket ezen a napon és együtt élhettük át a hagyományőrzés és kézműveskedés legszebb pillanatait. Végül, de nem utolsó sorban köszönet az adventi koszorút díszítő fiataloknak, akik ahogy a kézműveskedésben, a díszítésben is jeleskedtek.

Végül egy idézettel búcsúztatjuk az idei rendezvényt, reményt fűzve ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk és még sok generációt bevezetheünk a hagyományőrzés rejtelmeibe:

A hagyományok nem betegek, akik ápolásra szorulnak, hanem sokkal inkább arra vágynak, hogy bennük és általuk éljük meg a világot.”

Czeglédi Kinga

Facebook
Érintő hírportál