Erős földrengés rázta meg Törökországot és Görögországot

Erős földrengés rázta meg Törökországot és Görögországot

Erős, a Richter-skála szerint 6,7-es fölrengés rázta meg pénteken a Törökország Égei-tenger felőli partszakaszát. Izmir városában több épület is összedőlt, de jelen pillanatig még nem tudni, vannak-e halálos áldozatok. A fölrengés erősségét jól érzékelteti, hogy nemcsak Ankarában, hanem Görögország fővárosában, Athénban is érezni lehetett.

Suleyman Soylu török belügyminiszter elmondása szerint legkevesebb hat épület dőlt össze, más források húsz épületről írnak.

Samos szigetén a helyi sajtó beszámolói szerint épületek és utak rongálódtak meg, áldozatokról egyelőre nincs hír. A földrengést követően kisebb méretű szökőár öntötte el a szigetet.

Törökországban gyakoriak a földrengések. 1999-ben mintegy 17 ezer ember vesztette életét egy Izmirben történt földmozgás nyomán.

(Digi24)

Facebook
Érintő hírportál