Évértékelő, évkezdő gyűlés az EMSZ nagyváradi szervezeténél

A 2023-as év eseményeinek értékelése és a 2024-es választási évre való felkészülés jegyében tartotta meg idei első rendes taggyűlését az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi szervezete. A gyűlésen Csomortányi István, a párt ügyvezető elnöke, Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó, Habinyák István, a megyei szervezet elnöke, és Szilágyi Zsolt a külügyi kabinet vezetője is felszólalt.

A gyűlést Moldován Gellért, az EMSZ nagyváradi szervezetének vezetője nyitotta meg, és a továbbiakban ő vezette le az eseményt.

Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó felszólalásában az elmúlt időszak nagyváradi infrastrukturális fejlesztéseiről számolt be. Szólt a Nagyvásártér, a vár és a nagypiac környékén átadott közúti aluljárók jelentőségéről, melyek mint mondta jelentősen felgyorsítják a gépjárműforgalmat és a tömegközlekedési eszközök haladását a város nagy részén, és mint mondta ez a középtávú stratégia a város többi részén is megvalósul majd. Fontos megvalósítás a tavalyi év végén átadott a vár előtti mélygarázs, amelynek kivitelezése során figyelembe vették a feltárt középkori településrész, Péntekhely régészeti leleteinek megőrzését, illetve láthatóvá tételét is.

A felsorolásból nem maradt ki a város épített örökségéhez tartozó, vásárcsarnokként működő egykori villamosremíz sem, amely bár 2020-ban szinte teljes egészében a tűz martalékává vált, falait az eredeti tervek szerint visszaépítik. Zatykó Gyula hagsúlyozta, bár az elmúlt években csak mint tanácsadó segíthette a városfejlesztés munkáját, nem sok hiányzott ahhoz, hogy 2020-ban magyar alpolgármestere lehessen Nagyváradnak. Az idei év választási év lévén ismét adott erre a lehetőség, és ha a nagyváradiak erős magyar képviseletet és magyar alpolgármestert szeretnének Nagyváradon, akkor csak az EMSZ révén van erre esély. Ehhez 2020-hoz képest nagyobb mozgósításra van szükség, hiszen legutóbb csupán a magyar szavazók egyharmada járult az urnákhoz. A tét tehát nem kicsi, hiszen a jövő szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy városunk magyar közössége milyen szinten képviselteti magát, és van jelen a helyi döntéshozatalban.

Habinyák István megyei elnök felszólalásában a 2024-es választási évről szólt, hangsúlyozva a jó szereplés fontosságát, különös tekintettel az önkormányzati választásokra, hiszen az önkormányzatok a magyarság bástyái, melyeket meg kell erősítenünk.

Szilágyi Zsolt az EMSZ külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnökeként végzett munkáról számolt be. Mint mondta, az ebben a szervezetben betöltött tisztség által az erdélyi magyarság ügye a külpolitikában is megjelenik, egy lehetőség arra, hogy európai szinten ismertethessük és képviselhessük érdekeinket és céljainkat.

 

Visszaszerezni ami jár nekünk

Csomortányi István az EMSZ ügyvezető elnöke felszólalásában visszatekintve mérleget vont az elmúlt évtizedek érdekképviseleti politizálásának nagyváradi vonatkozásairól, annak következményeiről. Mint mondta, az elmúlt másfél évtizedben voltak olyan polgármesterjelöltek, akik a magyarok jelöltjének titulálták magukat, de csupán ugródeszkaként tekintettek jelöltségükre a parlamentbe vezető úton, és cserbenhagyták a választókat. Részletekbe menően elemezte a nagyváradi magyarság drámai visszaszorulását demográfiai, oktatási és gazdasági síkon a kilencvenes évektől napjainkig, és rámutatott a felelősökre is. Mint mondta, két és fél évtized kislépéses politizálása a cserbenhagyásról szólt Nagyváradon, nem egy magyar politikus a váradiak hátán tett szert anyagi előnyökre és kapcsolati tőkére, majd mikor már szűkült a mozgástér, el is hagyták a várost, miközben pártérdekből az élet minden egyes területét átpolitizálták, a saját szervezetük és egyéni boldogulásuk szolgálatába állították. Teljesen nyilvánvaló, hogy Nagyváradról a tulipános párt lemondott, csupán szavazatgyűjtő helyszínként tekintenek a város magyar közösségére, mely szavazatokat megyei pozícióik javítására szeretnének használni – szögezte le.

A jövőre rátérve elmondta: meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a városi tanácsba bejutva magyar alpolgármesteri helyet szerezzünk, hiszen csak így mozgósíthatóak a helyi önkormányzat komoly forrásai a magyar közösség megmaradásának érdekében. Ezek a források olyan volumenűek, hogy semmiképpen nem nélkülözhetőek, és éppen ezért nem válthatóak ki sem bukaresti sem budapesti forrásokkal. Ezért a város vezetésében megjelenő súlyunk döntő tényező a közösségünk számára megszerezhető források tekintetében.

Mint mondta, a nagyváradi magyarok általános közérzete ma rossz, annak ellenére, hogy látványos a gazdasági fejlődés, és a város egyébként sokak számára vonzó. Ennek egyik okaként azokat a sorozatos negatív kampányüzeneteket nevezte meg, melyek célja elhitetni, hogy csupán a város vezetéséből korábban kibukott magyar szervezettel létezhet élet, mert minden rossz, amiben ők nem vesznek részt. Ezen az úton tovább haladva látható, hogy hová jutunk, elég a népszámlálás eredményeit megnézni. Ha viszont nem az önfeladás és a visszavonulás útján akarjuk járni, vissza kell vennünk helyünket a város vezetésében is – hangoztatta. Ez ennek az évnek a kérdése, hogy meg tudjuk-e ezt tenni. Az EMSZ lehetőségeire rátérve elmondta: a párt bázisa stabil, ez látszik a választásokon elért eredményeken is, és ez nagyon nagy szó figyelembe véve az összmagyar szavazatok rohamos csökkenését. 2020-ban körülbelül 700 voksra, szavazókörönként még öt szavazatra lett volna szükség a városi tanácsba jutáshoz, és ahhoz, hogy a városnak magyar alpolgármestere lehessen. Ez ma nem egy lehetetlen feladat. Ehhez az kell, hogy minden nagyváradi magyarhoz eljusson az üzenet: van egy csapat, amely ki akarja harcolni a váradi magyaroknak járó jogokat, és az ehhez szükséges alpolgármesteri tisztséget, mert Nagyvárad a mi városunk is, itt képzeljük el a magunk és a családunk, illetve teljes közösségünk jövőjét, ide köt a múlt, a jelen és a jövőnk is. Semmit nem kell másoktól elvennünk, nekünk csupán annyit kell tehát bebiztosítanunk, ami a miénk, nagyváradi magyaroké. Ehhez kellenek partnernek, párbeszéd a várost és a megyét vezető román politikai szervezettel és, a céllal azonosulni tudó polgárok. Erre kérünk felhatalmazást, olyan embereket állítva listánkra, akik életükkel, eddig elért eredményeikkel biztosítják, hogy a városi tanácsban is a közösség javáért dolgoznak majd. Ebben számít a párt a tagságra, és arra, hogy megfelelő időben a mozgósítás is hatékony lesz – zárta az ügyvezető elnök.

A gyűlés a szervezeti-tagsági ügyek megbeszélésével, valamint a megjelentek felvetéseinek, kérdéseinek, ötleteinek megbeszélésével és az új esztendő elején, a jövőbe vetett hit jegyében koccintással zárult.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

 

 

 

Facebook
Érintő hírportál