Februárban is Magyar Filmek Klubja: Férfihűség

Februárban is Magyar Filmek Klubja

A Férfihűség című, 1942-ben bemutatott magyar filmdrámával folytatódik februárban a Szent László Egyesület által szervezett Magyar Filmek Klubja Nagyváradon.

A filmről egyelőre dióhéjban annyit, hogy Sándorffy Péter mérnök fél év múltán tér vissza afrikai kiküldetéséből. Egy egzotikus külsejű, csodaszép hölgy, Maya kíséri, akinek Péter feltűnően és bántóan udvarol. Senki sem sejti, de főleg Péter szerető felesége, két kisgyermekének anyja nem érti, mi történhetett a példás férjjel és családapával.

Ahogyan a klubba rendszeresen visszajárók megszokhatták, a vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek keretében az érdeklődők a filmről, a korról és a színészekről egyaránt megtudhatnak érdekes adalékokat.

A szervezők február 23-án, pénteken 17.30 órától szeretettel várják a régi filmek szerelmeseit!

Helyszín: Kálvin János utca 1. szám. A belépés ingyenes.

A Szent László Egyesület sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál