Felhívás élőláncra a magyar egységért

Nemzeti ünnepünkön, március 15-én elhangzott nyilvános felhívásunkat az élőláncra a nagyváradi magyar egység parancsoló szükségessége motiválta. Egység, melyben mindkét politikai szervezetünk tagsága és támogatóinak teljes mozgósítása mellett tud részt venni.

Az elmúlt évek választási megmérettetései során próbáltunk már külön sikert elérni, legutóbb a parlamenti választások alkalmával a másik párt listáját használtuk az együttműködésre, azonban az elvárt eredmények Nagyváradon sajnos nem születtek meg.

Egy dolgot nem próbáltunk még meg, ez pedig a két párt koalíciója. Ha a román pártok köthetnek választási szövetséget koalíció keretén belül, miért ne tehetnénk meg mi is, hiszen ez lehetőséget adna, hogy mindkét szervezet teljes erőbedobással, identitása megőrzésével mozgósítsa a magyar választókat a cél érdekében.

Ez már csak azért is fontos mert a szervezeteink között az országos együttműködésről szóló megállapodás már megszületett, amely megállapodás kitér arra is, hogy lehetséges és megengedett a két szervezet között a helyi koalíció.

A háború árnyékában, az egyre nehezedő körülmények között, azokon a településeken, ahol számbeli kisebbségben vagyunk, a magyar egységnek nincsen alternatívája.

Nyilvánvaló, hogy 70-80%-os magyar többségű közösségekben a politikai verseny a jobb jelölt győzelmét kell hozza, azonban Nagyvárad esetében csak az egységes fellépés hozhat átütő sikert. A sikert pedig számunkra Nagyvárad magyar alpolgármesteri tisztségének visszaszerzése jelenti, hisz a jó szereplés önmagában nem lehet elégséges. A cél számunkra világos, a megoldás kézenfekvő és megvalósítható, ezért arra kérünk mindenkit, aki a szívén viseli városunk magyar közösségének jövőjét, segítse munkánkat! A meghirdetett élőlánccal a célunk az, hogy felmutassuk a létező közösségi igényt a valódi magyar egység megteremtésére.

Az esemény célja, hogy március 24-én (vasárnap) délután 16.30-kor, a nagyváradi Bémer téren, a Szigligeti színház előtt összegyűlve, egymás kezét fogva, politikai beszédek nélkül, az élőlánc jelképét felhasználva adjunk hangsúlyt közös ügyünknek. Legyen magyar egység Nagyváradon, és győzzenek a magyarok!

Az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi szervezete

Facebook
Érintő hírportál