Felmentés elévülés miatt – Kiss Sándor megúszta a börtönt

Ismét a korrupció győzött a korrupcióellenes küzdelemben Romániában – ilyen és ehhez hasonló címekkel számolt be a román sajtó Kiss Sándor volt Bihar megyei kiskirály kilenc évig tartó „üldözésének” végkimeneteléről. Újabb, az emberek igazságérzetét sértő bírói döntés született.

Korrupciós perének újratárgyalása eredményeként jogerősen elkerülte a börtönbüntetést a korábban nyolc év szabadságvesztésre ítélt Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnök, de nem kapja vissza azt a több mint egymillió eurós pénzösszeget, amelynek elkobzását az időközben elévült bűncselekményekre hivatkozva rendelte el az elsőfokon eljáró Bihar megyei törvényszék.

Csütörtökön kimondott jogerős végzésében a Nagyváradi Táblabíróság (Curtea de Apel Oradea) mind a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mind pedig a védelem – vagyonelkobzást kifogásoló – fellebbezését elutasítva, változatlan formában jogerőre emelte a tavaly áprilisban meghozott elsőfokú ítéletet. A tévészerelőből kétes hírű vállalkozóvá, majd a „bihari magyarok elnökévé” lett Kiss Sándort, valamint az újratárgyalt per alapfokú ítélete ellen szintén fellebbező két másik vádlottat (Beneamin Rus, Bojtor Vilmos László) a táblabíróság 2000 lej (400 euró) perköltség megtérítésére kötelezte.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezetét az ezredforduló tájától fokozatosan „magáévá tevő” és azt 2016-os bukásáig vezető Kisst 2015-ben állította bíróság elé a DNA. A vádirat szerint – amelynek összeállításához a magyarországi, németországi és hollandiai bűnüldöző szervek is adatokat szolgáltattak – 2003 és 2008 között több cég Kiss Sándor megvesztegetése révén nyert megbízást közbeszerzési eljárásokon. Megvádolt tettestársa volt a másik kétes hírű váradi üzletember, Mudura Sándor is, de ő időközben elhunyt.

Az első ítéletet 2018 júniusában hozta meg a Bihar Megyei Törvényszék, amely négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással való folyamatos üzérkedésben találta bűnösnek. Az elsőfokú ítéletet azonban a fellebbviteli tárgyaláson a nagyváradi táblabíróság 2018 decemberében formai hibákra hivatkozva megsemmisítette, és elrendelte az ügy újratárgyalását. A megismételt eljárás során egy időközben született alkotmánybírósági döntés értelmében megsemmisítették azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) gyűjtött, arra hivatkozva, hogy a SRI nem a DNA megbízásából, hanem nemzetbiztonsági okokból figyelte meg a volt politikust (kiemelés tőlünk).

A törvényszék tavaly – a vádlott számára kedvezőbb büntetőjog elve alapján – nem az új, hanem a feltételezett bűncselekmények idején érvényes 1968-as büntető törvénykönyvet alkalmazta. A pénzmosás és hivatali visszaélés vádja alól Kiss Sándort felmentette, a többi vádpontnál pedig elévülést állapított meg. Az évek során a nagyváradi román sajtó (és csak az) számolt be rendre Kiss és bűntársai ügyeiről, a nyomozás és a perek állásáról, több esetben kimutatva, hogy furcsa bírói magatartások és döntések is hozzájárultak az időhúzáshoz, maszatolásokhoz (többször felmerült egy Antik Levente nevű bíró közreműködése). Ráadásul maga a Megyei Tanács sem iparkodott a volt elnöke által okozott állítólagos kárt megtéríttetni, az eltékozolt közvagyont visszaszerezni.

A törvényszék annak idején elrendelte az időközben elévült bűncselekmények (csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés) révén szerzett 1,1 millió euró (425 millió forint) jogosulatlan haszon elkobzását. A korábbi ítéletben 5,55 millió eurós vagyonelkobzás szerepelt, de kézen-közön ez is ötödére apadt.

Kiss, és az őt hatalomba segítő utóda, Szabó Ödön

Kiss Sándor 2000 és 2012 között töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban; 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban a tanács alelnöke volt. Ez idő alatt épült meg a fényűző villája a város melletti Hegyközpályiban, ahol ma is él 71 évesen. A Bihar megyei RMDSZ-t pedig az általa verbuvált csapat vezeti mind a mai napig, Cseke Attila szenátor-miniszter és Biró Rozália képviselő az ő alkalmazottai voltak egykor, utóbbi a rokona is. Szabó Ödön képviselő, ügyvezető elnök annak idején ifjúsági vezetőként segítette hozzá Kisst a megyei elnöki funkció megszerzéséhez, rossz nyelvek szerint a háttérből mind a mai napig rángatja a szálakat és az embereit az „Elnök úr”…

Forrás: ehir.ro

Facebook
Érintő hírportál