Félnek, hogy lehúzhatják a rolót. Egyórás szünettel tiltakoznak a vendéglátók a korlátozások ellen

Félnek, hogy lehúzhatják a rolót. Egyórás szünettel tiltakoznak a vendéglátók a korlátozások ellen

Előzmény nélküli lépésre szánták el magukat a romániai vendéglátóipari egységek tulajdonosai és alkalmazottai amiatt, hogy a hatóságok továbbra sem engedélyezik az éttermek beltéri részeinek megnyitását. A miniszterelnök türelemre inti az ágazat képviselőit, mondván: az egészség megőrzése prioritást élvez.

A járványügyi helyzet közepette foganatosított megszorításokkal szembeni tiltakozásképp a hazai éttermek, vendéglők, bárok szerdán 17 és 18 óra között felfüggesztik tevékenységüket, ezzel próbálva nyomást gyakorolni a bukaresti kormányra a korlátlan működés engedélyezése érdekében. A vendéglátósok munkáltatóit tömörítő szövetség szerint jelenleg Románia az egyetlen ország Európában, ahol a vendéglátóhelyek beltéri egységei kénytelenek zárva tartani. Az éttermet, kávézót és bárt működtető üzletemberek arra figyelmeztetnek, hogy ősszel, a hűvösebb idő beköszöntével teljesen lehúzhatják a rolót, ennek következtében fennáll a veszélye, hogy 400 ezer dolgozó – a romániai versenyszféra alkalmazottainak 40 százaléka – munka nélkül marad. Daniel Mischie, a Romániai Szállodák és Éttermek Munkáltatói Szervezetének (HORA) elnöke nem tartja helyénvalónak, hogy miközben a kontinens többi országában a fertőzöttek számának megugrása nélkül működhetnek az éttermek beltéri részei is, Romániában nem engedélyezik a zárt helyiségek használatát. Ha a vendégek már nem fognak kint ülni a teraszon a hidegben, nem fogjuk tudni kifizetni a bérleti díjakat és az egyéb költségeket, mert egyszerűen nem lesz pénzünk rá. Ráadásul a kormány részéről nem kapunk semmilyen kiszámítható információt. Alkalmazottaink folyamatosan kérdezik, vajon lesz-e munkájuk októbertől, vagy keressenek más munkahelyet, de mi semmivel sem tudjuk biztatni őket” – panaszolta Mischie a Profit.ro gazdasági portálnak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vendéglátóipari egységek alkalmazottain kevésbé segít a kormány által a bér 75 százalékával finanszírozott kényszerszabadság, mivel ezeknek az alkalmazottaknak a többsége alacsony bérért dolgozik, jövedelme nagyobb részét pedig a borravaló teszi ki.

A vendéglátósok szerint teljes leállás fenyegeti az ágazatot, ezért az éttermek, bárok dolgozói, tulajdonosai a szerdai egyórás tiltakozó megmozdulást arra is ki akarják használni, hogy eljuttassák üzenetüket a kormánynak. Daniel Mischie szerint, ha az Orban-kabinet nem veszi figyelembe a kérésüket, egyéb tiltakozási formához is folyamodnak. Különben az érintettek nem bocsátották meg a miniszterelnöknek, hogy korábban úgy nyilatkozott: a vendéglátóipar nem járul hozzá akkora mértékben a hazai össztermékhez (GDP), hogy indokolt legyen a teljes újraindulása. Ludovic Orban kormányfő ezúttal azt üzente a türelmetlen vendéglátósoknak, hogy mihelyt a járványügyi helyzet javulni fog, a kormány azonnal engedélyezni fogja a vendéglők megnyitását. A miniszterelnök nyomatékosította, hogy nem „rosszakaratról” van szó a hatóságok részéről, de a jelenlegi helyzetben szerinte választani kell „az emberek egészsége és bizonyos vállalkozások által meghozandó áldozatok között”. „Hozzávetőleg rövid idő alatt engedélyeztük a szállodák, a gyógyturizmus újraindulását, a teraszok megnyitását. A vendéglátóiparban egyetlen szolgáltatást nem nyitottunk újra: a beltéri kiszolgálást vendéglőkben. Mihelyt javul a járványügyi helyzet, azonnal meghozzuk a döntést ezek újranyitásáról is” – fejtette ki a román kormányfő.

A romániai vendéglátósok egyébként már korábban arra figyelmeztettek, hogy az ágazatban utazók havi 400 millió eurós veszteséget szenvednek el a járványügyi korlátozások következtében, ezáltal csak ebben a szegmensben máris megközelíti a kétmilliárd eurót a kiesés. Számukra amúgy a fokozatos újraindulás sem könnyű, hiszen a higiéniai, távolságtartási követelmények keretében például legalább kétméteres távolságot kell biztosítani két szomszédos asztal legközelebbi ülőhelyei között, egy asztalhoz pedig legfeljebb négy vendéget ültethetnek, ami alapvetően csökkenti a befogadókapacitást.

Rostás Szabolcs / Krónika

Facebook
Érintő hírportál