Fertőzött delegáció fogadta Szijjártót Nagyváradon?

Fertőzött delegáció fogadta Szijjártót Nagyváradon?

Apjok Norbert, a máramarosi RMDSZ parlamenti képviselője pénteken, azaz szeptember 4-én jelentette be Facebook-oldalán, hogy pozitív a vírustesztje, így kórházba került Nagybányán.

A romániai magyar sajtó emellett azt írja, hogy Apjok a múlt héten találkozott a kollégáival Bukarestben, ezért a teljes RMDSZ-es parlamenti frakció házi karanténba vonult és le is tesztelik őket. Az ominózus találkozóra, ahol megfertőzhette az egész frakciót, a kormánybuktatási kísérlet napján, azaz augusztus 31-én került sor.

Apjok Norbert Facebook bejegyzése alapján mindenkit értesített a helyzetről, akikkel a tesztelését megelőző 10 napban találkozott, vagyis szeptember 4-én már minden frakciótársa tudhatta, hogy megfertőződhetett augusztus 31-én.

Az ügy tragikuma ott kezdődik, hogy a Bihar megyei RMDSZ-es honatyák pénteken találkoztak Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel Nagyváradon, amikor tulajdonképpen már házi karanténban kellett volna lenniük.

Vagyis a sikeres kampány érdekében, ha kell, az RMDSZ mindent beáldoz. Még a magyar külügyminiszter egészségét is, akit annak tudatában fogadtak, hogy a máramarosi kollégájuk megfertőzhette őket a bizalmatlansági indítványt megelőző órákban, amikor megbeszélésre gyűlt össze a frakció.

Kíváncsiak lennénk kit, vagy kiket terhel a felelősség egy ilyen fajsúlyú diplomáciai ügyben, ugyanis kizárt, hogy hihető magyarázat létezne ekkora felelőtlenségre.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál