Folytatja az aláírásgyűjtést a Néppárt a nagyváradi kulturális intézmények védelmében

Folytatja az aláírásgyűjtést a Néppárt a nagyváradi kulturális intézmények védelmében

Két időszerű témában tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke.

A párt elnöke elmondta, tartják magukat ahhoz a megoldási javaslathoz, mely a kulturális minisztérium hatáskörébe utalná a nagyváradi Szigligeti Színház és a Mária Királyné Színház működésének finanszírozását, konkrétan a bérek és más működési költségek tekintetében. Ezt a két intézmény önállóságának teljes megőrzése mellett, azok nemzeti jelentőségű intézménnyé minősítésével érnék el.

A pártelnök elmondta: online és papír alapon is zajlik az aláírásgyűjtés, a szignók száma meghaladta az ezret. Az aláírásgyűjtést természetesen folytatják, a nyári szabadságolások időszakára való tekintettel nincs határideje. Csomortányi kiemelte, hogy a jövő héten kezdődő Szent László Napok rendezvénysorozata is kiváló alkalom arra, hogy aki még nem írta alá, most támogathassa a kezdeményezést.

A Néppárt elnöke kitért arra is, hogy a többi párt a megkeresés ellenére sem igazán reagált a kezdeményezésre, de ez nem riasztja el őket a kulturális intézmények védelmében végzett munkától. Hozzátette: bízik benne, hogy a Bihar Megyei Tanács vezetése is érzékenyebb lesz erre a kérdésre.

Ha kell, tüntetnek is az autópályák hiánya miatt

Tizenhét éve húzódik az Észak-Erdélyi autópálya építése, Biharban pedig ahelyett, hogy épülne az újabb szakasz, szerződésbontásról lehet hallani – mondta el a Néppárt elnöke. A válsághelyzet miatt az építőanyagok ára az egekig szökött, így nem meglepő, ha a kivitelező meggondolja, hogy elvégezze a munkát ilyen feltételek mellett – mutatott rá.

Beszédes szám, hogy a 2004 óta húzódó, tragikomédiába hajló ütemű autópályaépítés ideje alatt 13 kormány 21 közlekedési minisztere 97 kilométer kivitelezésére volt képes. Ez amellett, hogy a teljes romániai politikai osztály csődjét jelenti, rávilágít arra a tényre, hogy a szocialistáktól a liberálisokon át az RMDSZ-ig bezárólag minden párt képviselői legalább egy tucat alkalommal megígérték, hogy az autópálya kérdése megoldódik. Az RMDSZ egyenesen 2016-os kormányra lépése feltételéül szabta az autópálya megépülését, ami innen 2021-ből nézve jól láthatóan nem sikerült – fűzte hozzá a pártelnök.

Az autópályák kérdésének az ad szomorú aktualitást, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében elkölthető hatalmas összegeket nem a megkezdett, majd félbehagyott projektekre fordítják, hanem teljesen újakat dolgoztak ki, így az Észak-Erdélyi autópálya alig harminc kilométeres szakaszára jut ebből a forrásból. Az országos helyreállítási terv értelme éppen az lett volna, hogy a számunkra létfontosságú elakadt terveket kilendítse a holtpontról, ezért érthetetlen az illetékesek hozzáállása a kérdéshez. Éppen ezért, a Néppárt – amennyiben valóban szerződésbontásra kerül a sor – félpályás útlezárással szeretné a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmét felhívni a kérdésre. Nekünk létkérdés az autópálya, de Bukarestnek is az lenne az érdeke, hogy az infrastrukturális hálózat Európával kösse össze az országot, ne pedig Moldovával – fogalmazott a Néppárt elnöke. A Nagyvárad-Kolozsvár közlekedési folyosó gyakori halálos balesetek helyszíne, ez is sürgeti, hogy tizenhét év után végre megnyugtatóan rendeződjön ennek a szakasznak a helyzete.

 Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál