Folytatólagosan elkövetett – mi is?

Folytatólagosan elkövetett – mi is?

Nem titok, az érintett közintézmények, valamint az őket ellenőrzésük alatt tartó politikai pártok egyáltalán nem örülnének egy szigorú, a közérdekű információkhoz való hozzáférésről szóló jogszabály életbe léptetésének. Ennél fogva igyekeznek is minden erejükkel megakadályozni annak elfogadását. Pedig már évtizedek óta a választási kampányok egyik – főleg az ellenzék által – leginkább sulykolt témája az átláthatóság megteremtésének szükségessége. Különösen a közpénzek felhasználását érintő közérdekű információk visszatartása vált ki ellenérzést a társadalomban.

Legutóbb arról számolt be a román média – a magyar nyelvű, egy–két kivételtől eltekintve, ez esetben is szemérmesen hallgatott -, hogy éppen az RMDSZ vétette le napirendről azt a törvénytervezetet, amely kötelezte volna az állami fenntartású intézményeket, hogy a hozzájuk beérkezett kérelmeket és válaszokat a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék. „Azért kértük, hogy kerüljön vissza a bizottsághoz, hogy néhány módosító javaslatot tudjunk hozzácsatolni” – magyarázta az újságírók megkeresésére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakciójának a vezetője.

A törvénytervezet nem új keletű, az előző ciklusban is  napirenden volt már, de akkor is keresztbe tettek neki. El nem találják, kik. Hát az RMDSZ képviselői. „A megbeszélések során rájöttem, az RMDSZ olyan kivételt kíván bevezetni, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei, még ha állami pénzeket is kapnak, felmentést élvezzenek, és ne tájékoztassanak arról, hogy mit csinálnak a pénzzel” – magyarázta a téma  egyik román szakértője. Hát erről van szó! Pontosabban arról, hogy a román államtól kapott, az egész romániai magyar társadalomnak járó pénzeket az RMDSZ kénye-kedve szerint használhassa. A maga és klientúrája céljára!

Ismerős a mondás: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Erről feledkeztek meg az RMDSZ törvényhozói, amikor a jogszabálynak keresztbe tettek. Nem először.

Szentgyörgyi László / Pesti Srácok

Facebook
Érintő hírportál