A Néppárt célja megőrizni és bővíteni a magyarság pozícióit

A Néppárt célja megőrizni és bővíteni a magyarság pozícióit

A Bihar Megyei Tanácsban lezajlott politikai változások kapcsán tartott sajtótájékoztatót Csomortányi István, a Néppárt elnöke, és Zatykó Gyula, a párt alelnöke, polgármesteri tanácsadó, akik a közelgő önkormányzati választások lehetőségeit elemezve a magyarság pozícióinak megtartásáról és az elveszett tisztségek visszaszerzésének lehetőségéről ejtettek szót, a megyei tanács, illetve a nagyváradi önkormányzat kapcsán.

Csomortányi István elmondta: amire a Néppárt politikusai régóta figyelmeztettek, bekövetkezik, a PNL és az ALDE együttműködési megállapodást kötött a megyei tanácson belüli munkát illetően, ezzel kisebbségbe került az RMDSZ-PSD koalíció, mely az elmúlt több mint három évben a megyét vezette. Sovány egy fős többségével ez a koalíció gyakorlatilag „béna kacsaként” próbált lavírozni, nem túl sok sikerrel. Ez az egy fős többség mostantól a PNL-ALDE szövetség oldalára került, ez pedig azt jelenti, hogy mostantól az ő akaratuk érvényesül a döntéshozatalban, például ők szabhatják meg a 2020-as költségvetést. Mindezt olyan körülmények között, hogy az elmúlt három és fél év konfliktusokkal terhelt eseményei miatt valós a törlesztési vágy. Ennek a vesztesei a magyar vezetésű önkormányzatok lehetnek, ők fizetik meg az árát az elmúlt évek párt alapon történő közpénzosztási gyakorlatának.

A Néppárt negyedik éve figyelmeztet arra, hogy ez a helyzet előbb-utóbb be fog következni, és arra is, hogy ilyen módon a magyar jelenlét, a magyar pozíciók kerülnek veszélybe a megyei politika legfontosabb színterén. Csomortányi emlékeztetett arra, hogy 2016-ban az RMDSZ úgy döntött, a PSD-vel lép koalícióra, holott érvényes megállapodása volt a PNL-vel. A cserbenhagyás ára a nagyváradi magyar alpolgármesteri pozíció volt, ami súlyos következményekkel járt a megyeszékhely magyarságára nézve.

A 2020-as önkormányzati választások kapcsán a Néppárt elnöke elmondta: a jelek szerint a megyei tanács vezetőjét közvetlenül fogják megválasztani, és szinte biztosra vehető, hogy a román liberálisok fogják megnyerni ezt a pozíciót is. Körvonalazódik egy erős PNL vezetésű megye képe, hiszen a liberálisok az ALDE-t már megnyerték szövetségesnek, a Basescu-féle PMP pedig szintén az ő táborukat erősíti. A jelen állás szerint a megyei tanácsban gyakorlatilag kiesett a vezetés a magyarság kezéből, a prefektúrán belüli befolyás megszűnt, és elkezdődött a megyében a különböző állami szervek éléről a magyar vezetők leváltása. Mivel az RMDSZ a PSD süllyedő hajóját választotta, velük együtt ők is buknak, aminek a levét viszont a megye magyar lakosai isszák meg. Ezért döntött úgy a Néppárt még 2017-ben, hogy az előre láthatóan győztesként kikerülő liberálisokkal meg kell kezdeni a tárgyalásokat. Ennek eredményeképpen került Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadóként a helyi önkormányzatba, akinek munkája minden csak nem irigylésreméltó – tette hozzá Csomortányi István. Ennek a munkának ugyanakkor látható eredményei vannak, emellett a Néppárt az egyedüli magyar szervezet mely tárgyalóképes partnere a PNL-nek. A cél az, hogy visszaszerezzük a nagyváradi alpolgármesteri helyet, a megyei tanácsban pedig legalább egy alelnöki pozíciót megmentsünk a magyarság számára – szögezte le a párt elnöke. Mindehhez a Néppárt sikerére van szükség, ez pedig a választókon múlik, hiszen a két említett pozíció visszaszerzése, illetve megtartása nem párt, hanem közösségi érdek.

A Néppárt elnöke szólt az USR sajátos helyzetéről is. Elmondta: ez az a párt amely egyszerre pályázik a PNL, az RMDSZ és a Néppárt szavazóira is. Bár ez a három párt sok mindenben különbözik, de ez esetben közös érdekük az USR térnyerésének megakadályozása. Nem létezik olyan román párt, akármi legyen is a jelszava, amely úgy képviselhetné magyar érdekeket mint egy magyar szervezet, ezért nem nézhetjük jó szemmel azt a lábra kapott nézetet, miszerint az USR jó alternatíva lehetne. Az USR nagyváradi megerősödése ugyanakkor elhozhatja azt a helyzetet, hogy a liberálisok térvesztése miatt a stabil vezetést csak egy magyar szervezet, – mely csak a Néppárt lehet – helyi szerepvállalása biztosíthatja. Ilyen körülmények között vissza lehetne állítani a magyar jelenlétet és pozíciókat a városházán, hogy végre a magyar közösségnek is legyen erős szava az őt érintő ügyekben.

Zatykó Gyula elmondta: aggdalomra ad okot az a kilátástalannak tűnő helyzet, amibe az RMDSZ politikája sodorta a megyeszékhely és a megye magyarságát. Ebből csak gyökeres változtatással lehet kilábalni, a Néppárt helyzetbe hozásával a megyei, és a nagyváradi helyi tanácsban. Az, hogy a magyarság szabadon ünnepelhet a Szent László téren, megtartottuk az iskolák vezetőtanácsaiban a helyeinket, több pénz jut magyar rendezvényekre, vagy éppen magyar iskolafelújítás is kezdődik, a Néppárt munkájának gyümölcse, egy adminisztratív erővel bíró pozíció viszont sokkal tágabb lehetőségeknek nyit teret. Sajnálatos, tette hozzá Zatykó, hogy az RMDSZ félrevezette a választókat, és nem tudott élni a rá bízott hatalommal, így az elmúlt több mint három év nem a megvalósításokról szólt a megyében, hanem többnyire a politikai adok-kapokról és cirkuszokról. Mi ezen szeretnénk változtatni 2020 után, ehhez viszont egy huszárvágás kell a választók részéről, hogy lehetőséget kapjanak azok, akik valóban tenni akarnak a közösségért – zárta a gondolatot a Néppárt alelnöke.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook