Bemutatta nagyváradi választási programját az Erdélyi Magyar Szövetség

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke, nagyváradi polgármesterjelölti minőségében mutatta be az EMSZ helyi…

Nagyvárad: bemutatta programját Csomortányi István és Habinyák István

 Egy csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette programját Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi polgármesterjelöltje, a párt ügyvezető…

Jelképes műemlék épületek újulnak meg Nagyváradon

Két fontos nagyváradi műemléképület, a Kaszárnya-téren található egykori nagyváradi huszárlaktanya lovardája, és a vár Királyfia-bástyájának felújításáról…

Csomortányi: 2024-ben elővigyázatosnak és bölcsnek kell lennünk, mert nagy a tét

Az elmúlt év megvalósításairól, illetve a 2024-es évre vonatkozó tervekről tartott évnyitó sajtótájékoztatót Nagyváradon Csomortányi István,…

Évzáró és évértékelő gyűlést tartott az EMSZ Bihar megyei szervezete

A nagyváradi és a Bihar megyei helyi szervezetek képviselői, és meghívott vendégek jelenlétében tartotta meg hagyományos évzáró és…

Hungarikumokról döntöttek, a Magyar Értéktár is új elemekkel gyarapodott

Két új elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye az október 17-én ülésező Hungarikum Bizottság döntésnek értelmében. A…

Biharpüspökiben park és közösségi ház szolgálja majd a helyiek érdekeit

A Biharpüspökiben épülő új park körüli fejleményeket, illetve a nemrégiben új életre kelt Bocskai István Közösségi…

Faültetés a zöldebb jövő érdekében Nagyváradon

Hatvan darab jól fejlett fűzfacsemetét ültettek el a tegnapi és a mai nap során Nagyváradon a…

Csomortányi István: „Meg kell őrizni az erdélyi magyarság jogát a szabad választáshoz, és meg kell teremteni a magyar–magyar együttműködés kereteit”

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) előtt álló kihívásokról és feladatokról, az erdélyi, azon belül pedig a…

Hétmillió lejből, egy év alatt újul meg a nagyváradi Petőfi park

A nagyváradiak kedvelt és közismert zöldövezete, a Petőfi Sándorról elnevezett park teljes körű megújulásának részleteit ismertette…

Nagyvárad idén is sok pénzből gazdálkodik

Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó szerdai sajtótájékoztatóján ismertette Nagyvárad idei évi költségvetés-tervezetének fontosabb számait: 2,43 milliárd lej…

Hungarikum lett a teqball, és a balatonfüredi Anna bál

Nagy István a Hungarikum Bizottság keddi budapesti ülését követően bejelentette miszerint a bizottság döntése alapján bekerült…

Újabb park épül a közeljövőben Biharpüspökiben

Közérdekű, a nagyváradiakat érintő kérdésekről tartott sajtótájékoztatót pénteken Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó. Szó volt a Biharpüspöki…

Turisztikai együttműködésről tárgyaltak Nagyvárad és Debrecen vezetői

Nagyváradon tett látogatást Debrecen város önkormányzatának küldöttsége. A Széles Diana alpolgármester vezette küldöttség elsősorban  a turizmus…

Debrecen és Nagyvárad legjobb sakkozói mérték össze tudásukat

Október 8-án a nagyváradi Continental Forum szálló termében került sor Nagyvárad és Debrecen sakkválogatottjainak mérkőzésére. A…

Újabb Guinness-világrekordot döntött Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész

A világ leghosszabb zongorakoncertjének Guinness-világrekordját döntötte meg a hétvégén Thurzó Zoltán nagyváradi zongorista – az újabb…

Csomortányi: „Ne kívülről mondják meg, mi a jó a magyar közösségnek”

Időszerű országos és helyi közéleti témákról tartott sajtótájékoztatót Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az…

Lezajlott a Városok Viadala Tégláson

Az egyedülálló nemzetközi téglási íjászverseny, a Városok Viadala, melyen a városok csapatai mérik össze tudásukat immár…

Elkezdődött a 10. Szent László Napok

A Szent László Napok sajtóirodája egy közleményben foglalta össze a nagyváradi magyar kulturális-közösségi fesztivál idei kiadásának…

Komoly lehetőségeket tartogat a Nagyvárad és Debrecen közelségéből adódó együttműködés

Kedden (június 14-én) Debrecenben találkozott Florin Birta, Nagyvárad polgármestere és Papp László, a cívisváros polgármestere. Az…

A népszámlálás fontos eszköz a magyarság kezében, élni kellene vele

Két témában tartott sajtótájékoztatót ma Nagyváradon Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar…

Érintő hírportál