Amikor Szarka Árpád prókátorában túlteng a buzgalom, zaklatja az újságírót

Amikor Szarka Árpád prókátorában túlteng a buzgalom, zaklatja az újságírót

Csütörtök délelőtt cseng a telefonom, szám, hang ismeretlen, de hátha fontos, had mondja – gondoltam. Ha jól értettem Nagy Lilla néven mutatkozott be, mint Szarka Árpád (a megyei nyugdíjpénztár volt igazgatója) egyik munkatársa, vagy volt munkatársa, nem tudom pontosan, mert általában nem vagyok kihegyezve az ismeretlen hívásokra, ám a hölgyemény pár körítésnek szánt mondat után hirtelen rátért a lényegre, mi több, olyan hangnemben, amitől azonnal bekapcsoltak és élesre váltottak a receptoraim.

Megpróbáltam keresgélni az emlékezetemben, hogy miről is lehet szó, miért is illet engem, mint főszerkesztőt – mert ezt a tisztségemet is kiemelte – olyan keresetlen szavakkal és jelzőkkel, amitől az embernek se perc alatt elfogy a türelme, és legszívesebben eltanácsolná a melegebbik éghajlatra az ismeretlen prókátort, aki történetesen a hírportálon, mintegy két hete megjelent cikkre reagált, nevezetesen Amikor az intézmény magasról tesz a miniszteri telefonhívásra (is). Ebben két román hírportál anyagát foglaltam össze, illetve fordítottam magyarra, beillesztve a hivatkozásokat is, mellékelve két-három mondatban a saját meglátásomat, véleményemet a „jó szakember kollégára” vonatkozóan.

Honnan veszem én a bátorságot mocskos, aljas dolgokkal illetni Szarka Árpádot, a közelmúltban leváltott nyugdíjosztály volt igazgatóját – kezdődött a durvábbik része a beszélgetésnek, ugyanis a Bihoreanul hírportált még megérti, mert olyan amilyen, de ismerem én egyáltalán Szarka Árpádot, hogy ezt csak így megengedem magamnak vele szemben? És csak szólt és szólt végkifulladásig a buzgó prókátori védőbeszéd a sokoldalúan fejlett, minden eddigi intézmény élén kifogástalan munkát végző Szarka mellett. Két lélegzetvétel között sikerült megkérdeznem, hogy miért nem Szarka Árpád hívott fel, ha valami kifogásolni valója van a két román hírportál magyarra fordított cikkében, vagy miért nem azoknál apprehendál(nak)?

Szó, ami szó, nem volt türelmem végighallgatni egy harmadik személyről szóló olcsó védőbeszédet, így ki is nyomtam a telefont, még mielőtt gorombaságra vetemedtem volna, ugyanis summa summarum, a főszerkesztő is ember.

Nos, arra a kérdésére, hogy ismerem-e egyáltalán Szarka urat, tartozom annyival a nagy nyilvánosságnak, hogy mielőtt kinevezték volna őszarkaságát a nyugdíjosztály élére, én még a hajdanvolt Reggeli Újságnál (is) dolgoztam. Akkor esett meg, hogy egy érmihályfalvi anyuka azzal keresett meg, segítsek neki, mert a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnál senkivel nem tud értekezni magyar nyelven. A román orvosi szakkifejezéseket nem érti, így azt sem, hogy miért tesznek egy halmozott fogyatékkal élő gyermeket olyan fokozatba, hogy 39 lejes „nyugdíjból” kelljen eltartania és gyógykezeltetnie. És nem akadt egyetlen ember a magyar intézményvezető alárendeltségében, aki segített volna neki mindezeket magyarul is megértetni. Majd ugyanattól a laptól egy nagyváradi kolléga elment, hogy utánajárjon az ügynek, amiből egy elég hangzatos és elmarasztaló riport is kerekedett. Ugyanis az újságírói jelenlétre mindjárt akadt tolmács is, mi több, Szarka úr is tiszteletét tette a helyszínen, majd magyarázkodásból sem volt hiány.

Senki sem vonja kétségbe Szarka Árpád szakmai felkészültségét bizonyos területen. De ha már folyamatosan azzal domborít az RMDSZ, hogy a “mi embereinknek” ott kell lenniük mindenhol, akkor legyen haszna belőle a magyar közösségnek is, ne csak a “mi embereink” zsebének. Nos, ennyit a megpiszkált ürülékről, ha még nem bűzlött eléggé.

Egyébként a mai nap folyamán minden olyan cikket kikerestem a megyei sajtóban, amelyek Szarka Árpád viszontagságos ügyeit tárgyalják: az árvaházi botrányoktól a sokszoros menesztésekig, a pártvonalon való kinevezésekkel bezárólag. Hamarosan jelentkezem az összefoglalóval.

Már csak azért is, hogy elmenjen a prókátorainak a kedve a zaklatásomtól.

Sütő Éva

Facebook