Az év első tanácsülése is hangosra sikeredett Mihályfalván

Az év első tanácsülése is hangosra sikeredett Mihályfalván

Rendes havi tanácsülés zajlott szerda délután Mihályfalván. Németh Elvira szociáldemokrata soros ülésvezető 13 napirendi pontot szavaztatott meg a testülettel. Az „egyebek” egy részét előre hozták, annak okán, hogy meghallgassák Cosmina Dat helyi rendőrparancsnok 2018-as évi jelentését a rendőrség munkájáról. A parancsnok többek között kitért az Érintő hírportál egyik decemberi cikkére is (Édességgel csábítanának furgonokba gyermekeket Érmihályfalván – vigyázzunk egymásra!), amire a nép ügyvédje (ombudsman) hivatalból (autosesizare) kért kivizsgálást és jelentést mind a rendőrségtől, mind a tanintézetektől, illetve a polgármesteri hivataltól arról, milyen intézkedéseket foganatosítottak az ügyben. (Utóbbira egy külön beszámoló erejéig a későbbiekben kitérünk.)

Elfogadták Magyar Anna (humán erőforrás osztály) jelentését az alkalmazott beteggondozók tevékenységéről, az alpolgármester tavalyi városgazdálkodási beszámolóját, illetve betűrendi sorrendben az első nyolc tanácsos, valamint a szakbizottságok éves tevékenységéről szóló jelentést. Továbbá elfogadták a 2018-as költségvetés utolsó negyedévének végrehajtását is.

Beszavazták a 2019–2020-as iskolaév hálózatába az Aranykapu napközit. Baricz Nánási Ferenc néppártos tanácsos kérdésére, hogy tavaly ezt miért nem tehették meg (hosszú ideje tart a huzavona), Nyakó József polgármester úgy nyilatkozott, neki személy szerint nem voltak kellő információi erről az intézményről, és úgy vélte (a tanügyi dolgokban és egyebekben „túlképzett” polgármester – szerk. megj.) az ottani alkalmazottaknak nincs meg a kellő képzettségük a gyermekek oktatására.

Volt több vitatott napirendi pont is, többek között egy bizonyos fejlesztési pályázat önrésze körül, amire a Néppárt két tanácsosa (Czeglédi Júlia és  Tóth Csaba) szerint nem lenne pénz, hisz az adókból szinte már a helyi költségeket sem lehet állni, bankkölcsönökkel meg nem lehet folyamatosan eladósítani a várost, így a néppártosok nem adták szavazatukat a tervezetre.

Az ivóvíz örökzöld témája sem maradhatott ki a vitából. Baricz Nánási Ferenc szóvá tette, miért nem kap a lakosság naprakész tájékoztatót a hivatalos laboreredményekről is (DSP), miért csak a nem hivatalos mérések eredményeit teszik közzé. Pap Sándor, a Néppárt-frakció elnöke kiegészítette azzal, hogy immár nem elég a víz pocsolya-sárga színe, ezentúl pánikolhatunk a laboratóriumi eredmények miatt is, mert a valós értékeket eltussolja az önkormányzat. Az RMDSZ frakció tanácsosaitól elhangzottak olyan vélemények is, hogy egykoron ásott kutakból ivott a lakosság. Az sem volt minőségi víz, még sem volt ekkora cirkusz körülötte. Az is elhangzott még, hogy az egész Érmelléken arzénos a víz, mindig is az volt, de most az uniós szabvány miatt folyamatosak a vegzálások.

Az viszont továbbra is rejtély maradt, miért nem teszi közzé az önkormányzat a valós méréseket.

A másik vitatott tervezet az Erkel Ferenc utcai (Kis utca) óvoda épületének lebontásáról szólt, illetve megszavazták (a Néppárt frakció kivételével) az épület új tulajdonjogi státuszát (eddig a Zelk Zoltán iskoláé volt, most áment a város tulajdonába).

Az épület lebontásának körülményeire a későbbiekben szintén visszatérünk.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál