Érmelléki Kézműves Napok 2014

Az Érintő Egyesület az EMNT érmelléki szervezetével közösen második alkalommal szervezte meg a Érmelléki Kézműves Napokat a Bethlen Gábor Alap és Érmihályfalva önkormányzatának támogatásával.

Az Érmelléki Kézműves Napok megszervezésének célja volt a hagyományos népi mesterségek bemutatása, megkedveltetés a fiatalabb generációval. Míg a tavalyi kiadás kísérleti jellegű volt és elsősorban az igény felméréséről szólt, addig idén komoly szervezést igényelt a strand épületében lebonyolított négy napos rendezvény, annál is inkább, mivel kétszer annyi gyermek jött el, mint amennyire számított az Érintő Egyesület: négy nap során 130 gyermek fordult meg a Kézműves Napokon, többségük minden foglalkozáson részt vett. A gálospetri gyermekotthon tíz lakója is képviselte magát.
Sárkány Levente és családja első nap korongozni tanította a gyerekeket, míg második nap Jakó Jolán a mézeskalács-készítés rejtelmeibe avatta be őket. Darabont Aliz vezetésével megismerhették a kalotaszegi és a kalocsai népi motívumokat, melyek nemcsak a hagyományos bútorokon, hanem a varrottasokon is jól mutatnak. Utolsó nap az előzőleg korongozással készített agyagedényeket festették be a kis „kézművesek” Kovács Éva irányításával.
A rendezvényen tiszteletét tette dr. Torda Márta, a Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezető-helyettese, valamint Kósa Klára keramikusművész, a Népművészet Mestere, akik ígéretet tettek arra, hogy jövőre támogatni fogják az eseményt.
A Kézműves Napok zárónapján felsorakoztatott száznál is több alkotást büszkén mutogatták egymásnak a gyerekek, akik tartalmas, élményekben gazdag négy napot tudhatnak maguk mögött. A jó ízűen elfogyasztott ebédet népi énekek kísérték, közreműködött Szabó Helga, az asszonyvásári Bertalan Attila citeramuzsikus, Barta Renáta, valamint a gálospetri gyermekotthon két fiatal lakója. Az oklevelek átvétele után a Pusztai Farkasok hagyományőrző csoport bemutatója zárta a II. Kézműves Napokat.
Az esemény főszervezői köszönetet mondtak azoknak a pedagógusoknak és önkénteseknek, akik a gyerekek felügyeletében és a foglalkozások lebonyolításában önzetlen segítséget nyújtottak: Jakó Jolánnak, Bató Tímeának, Darabont Aliznak, Bányai Rozáliának, Szilágyi Adriennek, Biró Róbertnek, Bató Katalinnak, Kelemen Katalinnak, Rubletzky Mártának, Szabó Tímeának, valamint Tóth Ágotának.
A Kézműves Napok megvalósítását a Bethlen Gábor Alap tette lehetővé, ugyanakkor köszönet illeti Érmihályfalva önkormányzatát is, amely 1000 lejjel járult hozzá a Kézműves Napok sikeréhez.

 

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi sajtószolgálata

 

Az Érmelléki Kézműves Napok rendezvénysorozatról készült videóösszeállítást az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:

https://www.youtube.com/watch?v=2rdG8uLzPl8

 

 

érmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 jakó jolán erinto.ro érintőérmelléki kézműves napok 2014 jakó jolán erinto.ro érintőérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.roérmelléki kézműves napok 2014 érmihályfalva érintő erinto.ro

 

 

 

 

 

Facebook
Érintő hírportál