Megnyílik a teherforgalom számára a székelyhídi körgyűrű

Megnyílik a teherforgalom számára a székelyhídi körgyűrű

Nem egyszer volt téma az Érintő hírportálon és egyéb megyei sajtótermék hasábjain a majd tíz éve épülő székelyhídi elkerülő út, amit még a Boc-kormány idejében ötöltek ki az Érmellék és a Berettyó vidék közúti forgalmának megkönnyítésére, mivelhogy akkor még szó volt az érmihályfalvi, sőt a margittai körgyűrű megvalósításáról is, amelyekkel Cseke Attilának néhány mandátum erejéig sikerült bolondítania a plebszet. Mindezekből azonban csak a székelyhídi valósult meg, azzal is majd egy évtizedig vajúdott a mindenkori román kormány az RMDSZ szekundálásával. A nagy „igyekezetből”, mint említettük, az RMDSZ is kivette a részét, hisz a Boc-kormány óta minden érmelléki kortes hadjáratában ott szerepelt az „éppen építjük” vagy „majd megépítjük” a 7,6 kilométeres „csapásra” való utalás, amely Nagykágyánál lép ki a főútról és Kiskerekinél csatlakozik vissza a megyei artériába.

A viszontagságos úton végül is a tegnapi nap folyamán a nemzeti liberálisok terepszemlét tartottak, azzal az ígérettel, hogy december elsejétől már düböröghet rajta a nagyteherforgalom, ami Székelyhídnak jókora megkönnyebbülést jelent, mivel köztudott, mennyire keskeny és veszélyes kanyarok tarkítják a várost átszelő Nagyvárad–Szatmárnémeti nemzetközi utat. Bár az objektumot a szociáldemokraták is magukénak vindikálják, az RMDSZ pedig  egyenesen magáénak tudja be a tíz éve épülő szakasz „sikertörténetét”, utóbbiak részt se ve(he)ttek a terepszemlén, átadáson.

Információink szerint Lucian Bode szállításügyi minisztert Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Dumitru Tiplea, a megye prefektusa és Eugen Cecan, az Országút és Autópálya-kezelő Társaság (CNAIR) kolozsvári kirendeltségének igazgatója kísérte el.

Szabó Ödön protestál (videófotó – Bihar megyei RMDSZ – Facebook)

A székelyhídi önkormányzat nevében máris tiltakozott Béres Csaba polgármester, a megyei RMDSZ nevében pedig Szabó Ödön képviselő reagált, reklamálva, hogy elorozták a szervezet évtizedes munkáját azok a liberálisok, akiket 2016-ban politikai indíttatásból nemes egyszerűséggel hátba szúrtak, felrúgva minden előző megállapodást.

Az a Szabó Ödön, aki arról vált hírhedté Bihar megyében, hogy lenyúlja, ellájmolja mások ötleteit, logóit, sőt nagy mestere annak is, hogyan telepedjen rá mások munkájára, hogyan tegyen tönkre, lehetetlenítsen el több éves hagyományokat, amelyeket nem ő és pártja hozott tető alá, honosított meg.

Közhellyel élve, bizony a fagyi néha visszanyal.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál