Mi lesz hát a Kis utcai óvodával?

Mi lesz hát a Kis utcai óvodával?

Az októberi tanácsülésen a benzintöltő állomás mögé tervezett bevásárlóközpont miatt módosításra váró városfejlesztési terv (PUZ) kapcsán előkerült az Erkel Ferenc utcai (Kis utca) óvoda bontási terve is, amiről végül kiderült nem is olyan egyszerű, mint ahogyan azt a városvezetés és a telkekkel seftelők elképzelték.

Ugyanis a tanügyminisztérium addig nem járul hozzá a számtalan generációt kinevelt, sokunknak kedves épület lebontásához, amíg az érmihályfalvi városvezetőség nem talál olyan telket a városnegyedben, amelyre felépíthetne egy olyan tanintézetet (ez esetben óvodát), amely minimum 300 négyzetméteres mozgásteret biztosít a gyermekeknek az udvaron.

A lebontásra váró óvoda

Idén januárban nagy lendülettel már neki is fogtak volna az épület eltakarításához. Nyakó József polgármester határozat-tervezeti magyarázatából kiderült, hogy az épület olyan állapotban van, amire már nem érdemes költeni, inkább megvesznek a Morgóban (a Forradalom útján) egy végsőkig lerobbant épületet, amely egykoron a helyi RMDSZ székházának adott helyet, ma pedig egy izraeli állampolgár elhanyagolt tulajdona.

A 90 ezer eurós romhalmaz

Hisz hajdanában-danában az is óvodaféle volt, méghozzá a TSZ napközije – érvelt a polgármester a maga szintjén a romhalmaz mellett. A dolog kuriózuma, hogy a Kis utcai épület felújítása és a működési engedélyeztetése áll szemben azzal a romhalmazzal – a vételár legújabb értesüléseink szerint 90 ezer euró (!), az újjáépítés Isten tudja mennyi – , amely negyedszázada beszakadt födémmel ázik, omlik és már csak a külső falak támasztják, na meg a Szentlélek. De legalább meg van a 300 négyzetméteres mozgástér. Ennyi az előnye, bár az izraeli tulajdonos hollétét még az ügyvédje sem ismeri.

Summa summarum, az ovi további sorsa ismeretlen. A lóláb azonban messzire virít. A 90 ezer eurós romhalmaz egy működési engedélyért kiáltó, nemrég felújított épülettel szemben, kicsit „érdekes” üzlet még akkor is, ha azzal áltatjuk a mihályfalvi népet, hogy fejlesszük a várost.

Na jó, jó, de milyen áron? Ki(k)nek vagy milyen klientúra hasznára? Ilyen sok pénzük van Érmihályfalva tisztségviselőinek (értsd a városi költségvetést), amikor honorálni kell azt a bizonyos bőrfotelt?

(Főoldalon az Erkel Ferenc utca (Kis utca) sarka, odébb az ominózus óvoda, ami útban van.)

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál