Sorra buknak le az álorvosok

Sorra buknak le az álorvosok, ezúttal egy nyolcosztályos nőgyógyász Bukarestben

El sem jutott az érettségiig, nem hogy orvosi egyetemre járhatott volna az a 30 éves nő, aki tíz évig dolgozott önkéntes orvosként Bukarestben az Ilfov megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán – derült ki szerdán a kedden leleplezett álorvosról.

Raluca-Daniela Bîrsan 2003-ban végezte el a nyolcadik osztályt, de a gimnáziumba való bejutáshoz szükséges felmérőn már nem vett részt. Márpedig a sikeres gimnáziumi felvételi eredménybe akkoriban 75 százalékban számított be a felmérő eredménye, és 25 százalékban az általános iskolai átlag, ami esetében 6,72 volt.

Ennek nyomán 1,68-as felvételi vizsgajeggyel egy szakközépiskolába osztották be, egy elektromechanikai képzést biztosító osztályba, de ott még a kilencedik osztályt sem végezte el, és ekkor el is tűnt a tanügyi rendszerből.

Ehhez képest egy 2013-as orvosi egyetemi diplomával nyert felvételt az Ilfov megyei kórházba – amiről aztán a Libertatea című bulvárlap kiderítette, hogy hamis. Ezt kedden megerősítette Sorina Pintea oktatási miniszter is, aki közölte: feljelentést tesznek az álorvos ellen.

A rendőrség is jelezte: hivatalból nyomozást indítottak az ügyben – írja a Főtér.

Facebook
Érintő hírportál