Szűk körben avatták fel ifjabb Rimanóczy Kálmán nagyváradi szobrát

Szűk körben avatták fel ifjabb Rimanóczy Kálmán nagyváradi szobrát

A koronavírus járvány miatti kijárási tilalomra való tekintettel nem a tervek szerint alakult ifjabb Rimanóczy Kálmán, Nagyvárad ikonikus építésze egész alakos szobrának ünnepélyes felavatása. Eredetileg nagyszabású, ünnepélyes avatást terveztek az illetékesek, de a járvány keresztülhúzta a számításokat. Így ma, ifjabb Rimanóczy Kálmán születésének 150. évfordulóján mindössze Ilie Bolojan polgármester és Zatkyó Gyula, a Néppárt partiumi alelnöke, polgármesteri tanácsadó vett részt az avatáson.

Ilie Bolojan polgármester és Zatkyó Gyula, a Néppárt partiumi alelnöke, polgármesteri tanácsadó vett részt az avatáson.

A szobor leleplezése után a két elöljáró egy-egy román, illetve magyar nemzeti színű szalaggal díszített koszorúval, és főhajtással tisztelgett a nagy építész emléke, és életműve előtt.

Az avatás után Zatykó Gyula közösségi oldalán így fogalmazott: „Szerencsés ember vagyok. Néhány év alatt már a második magyar személyiség szobrát avathattam fel. Igaz, ez a szoboravató nélkülözött minden felhajtást. Ketten, a város polgármesterével lepleztük le majd helyeztük el az emlékezés virágait ifj. Rimanóczy Kálmán, nagyváradi híres építész szobrának a talapzatára. Ahogy dukál, magyar nemzeti szalag jelzi a város magyar közösségének a háláját, a másik csokron pedig román szalag jelzi a mai városvezetés és közösség tiszteletét.„

Ilie Bolojan a maga részéről szintén Facebook bejegyzésben emlékezett meg az eseményről, kiemelve, hogy ifjabb Rimanóczy Kálmán hatalmas életművével döntően befolyásolta a mai Nagyvárad arculatát, és ezért minden nagyváradi örök hálával tartozik neki, nemzetiségtől függetlenül. Az elöljáró  bejegyzésében azt is közölte, hogy javasolni fogja a helyi tanácsban a Barátok-temploma, a Sal Ferenc (Dunării) utcai Nyugdíjpénztár, az egykori honvéd laktanya épülete (ma az önkormányzat közszolgálati részlege) valamint az egykori irgalmas-rendi kórház Fő utcai épülete közötti tér Rimanóczy-térre történő átnevezését.

Barta Béla

Facebook
Érintő hírportál