Gyanús földügyletek zajlanak Paptamásiban

Romániában mindenki, aki valaha kapcsolatba került a mezőgazdasággal, visszaszolgáltatás, öröklés vagy vásárlás útján földterülethez jutott, tisztában van azzal, mennyire átláthatatlanok a tulajdonviszonyok, mennyire kuszák a vonatkozó jogszabályok, mennyi a kiskapu, hány legalább is a törvényesség mesgyéjén ingadozó ügylet zajlott és zajlik mai napig, melyekben úgy magánszemélyek, a helyi és országos politika szereplői, és persze az érintett önkormányzatok is nyakig benne vannak. Nincs ez másképpen Paptamásiban sem, ahol nemrég egy meglehetősen érdekes önkormányzati határozat született egy eddig nem telekkönyvezett 232 560 négyzetméter nagyságú terület a község magánulajdonába vételéről.

A főút közelében fekvő, szóban forgó terület az elmúlt évtizedekben legelőként szolgált, régebben mocsaras terület lévén, szántóföldnek soha nem volt igazán alkalmas, a helyiek ma is Láp néven ismerik. Paptamási önkormányzatának 2022 június  24-i határozata értelmében a terület nem csupán a község magántulajdonába kerül, de terméketlen (neproductiv) jelző alatt is szerepel, ilyen módon kerül telekkönyvezésre. A döntés több szempontból is aggályos, így Vass Ottó helyi lakos közérdekű adatigényléssel fordult az önkormányzathoz, valamint a prefektúra, és a környezetvédelmi illetékeseit is megkereste az ügyben.

Mocsaras, vizenyős terület a második katonai felmérés 1800-as évek eleji térképe szerint is

Beadványaiban több észrevételt is megfogalmazva többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy a szóban forgó terület Natura 2000-es környezetvédelmi besorolás alatt áll, vagyis tilos megváltoztatni művelési módját, és csak a jogszabályok által felsorolt, meghatározott célú tevékenységek folytathatóak rajta. A terület több védett állatfaj életteréül is szolgál, így bármilyen változás ezeket is veszélyezteti.

Az ominózus önkormányzati határozat

Azt hozzá kell tenni a történethez, hogy a községben kósza hírek terjengenek arról, hogy a területen valakik kavicsbányát szeretnének nyitni. Hogy mi a valóságalapja a híresztelésnek nem tudni, annyi tény, hogy Vass Ottó írásos beadványában nem erre hivatkozik, hanem a területi kormányhivatal figyelmét arra hívja fel, hogy az önkormányzat döntése több okból is érthetetlen, és aggályos. Egyfelől  a terület mindeddig legelőként szolgált, de ha kiveszik ez alól a művelési mód alól, tovább nehezítik az állattartó gazdák helyzetét, akiknek így is a szükségesnél jóval kevesebb legelőterület áll rendelkezésre jószágaik ellátására. Másfelől a földterületek visszaszolgáltatásának helyzete sem rendeződött a községben, többen mai napig nem kapták vissza a nekik járó nagyságú földterületet. Ilyen helyzetben egy homályos célú, félig-meddig titokban tartott telekkönyvezés aggályokat vet fel, nem beszélve arról, hogy sérül a helyi lakosok abbéli joga, miszerint választott vezetőik döntéseinek okát, célját és értelmét átláthassák.

A válasz: minden törvényes

A Prefektúra a maga részéről átiratban utasította Paptamási önkormányzatát, hogy vizsgálja felül saját döntését, és figyelembe véve Vass Ottó észrevételeit, adjon megalapozott választ a bejelentőnek. Az önkormányzat ennek akként „tett eleget” , hogy egy semmitmondó levélben tudatta: részükről minden törvényesen zajlott, a szóban forgó területre pedig nem érkezett visszaigénylési kérelem (ez furcsa is lett volna egy valamikori mocsár esetében, melynek területén soha senki nem termelt semmit). A környezetvédelmi ügynökség pedig válaszában részletesen tudatta,  milyen tevékenységek folytathatóak, és melyek tiltottak a Natura 200-es védelem alatt álló területek esetében. Az eljárás tipikusnak mondható, minden hatóság mossa a kezeit, meghatározott hatásköre mögé bújva továbbpasszolja a „döglött macskát”, a közösség javát kereső magánszemély pedig keresheti igazát a sok sóhivatal között.

A kormányhivatal (prefektúra) átirata

Ami biztos, az önkormányzat eljárásának pontos célja nem világos azoknak sem, akik a döntéshozatalban részt vettek, a titkolózás pedig még olyanoknak is szemet szúrt, akik egyébként általában nem foglalkoznak közügyekkel. Információink szerint az ügyet Vass Ottó minden törvényes lehetőség kimerítésével végig szeretné vinni. A fejleményekre – amennyiben azok lesznek – visszatérünk.

B. B.

 

 

Facebook
Érintő hírportál