Három ezrelék felett: korlátozások jöhetnek Nagyváradon

Szeptember 27-én ismét frissített adatokat közöltek a Bihar megyei települések fertőzöttségi arányait illetően. Nagyváradon a fertőzöttség aránya 3,02 ezrelék, az elmúlt két hétben 681 új esetet jegyeztek.

Bihar megyében a következő településeken magasabb fertőzöttségi mutató, mint három ezrelék: Tataros, Vámosláz, Szombatság, Mezőszakadát, Cécke, Biharrósa, Biharkaba, Biharszentandrás, Hegyközcsatár, Váradszentmárton, Magyarremete, Köröstárkány, Harangmező és Nagyvárad. A fertőzöttség aránya 1 és 3 ezrelék közötti a következő községekben és városokban: Alsólugas, Magyarcséke, Miklóirtás, Hagymádfalva, Rév, Diófás, Bihardiószeg, Érábrány, Vársonkolyos, Nagyürögd, Telegd, Cséffa, Alsótótfalu, Felsőderna, Esküllő, Körösgyéres, Biharpoklos, Dragánfalva, Vaskoh, Papfalva, Bihardobrosd, Belényes, Kispapmező, Keményfok, Berettyószéplak, Hegyközpályi, Drágcséka, Szalárd, Belényesújlak, Robogány és Érsemjén. A többi településen a fertőzöttségi aránya egy ezreléknél alacsonyabb vagy nulla.

A Bihar Megyei Prefektúra és a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint szeptember 27-én reggel Bihar megyében 35 személyt kezeltek intenzív terápiás osztályon koronavírus miatt, az aktív esetek száma pedig 1334. Bihar megyében eddig 31.312 esetet igazoltak, 28.364-en gyógyultak ki a betegségből, és 1614-en vesztették életüket. A prefektúra közleménye szerint vasárnap 625 tesztet végeztek, az új esetek száma 109.

Bihar megyében szeptember 26-án 156 személynek adták be a koronavírus elleni védőoltást. Eddig összesen 121.179 személy kapta meg az első és a második dózist is, Johnson&Johnson védőoltást 22.190 személynek adtak be. Összesen 70 személynél léptek fel mellékhatások. Bihar megyébe eddig összesen 276.631 dózis érkezett, ebből 269.451-et adtak be, és 3058 dózis tönkrement.

Forrás: erdon.ro

Facebook
Érintő hírportál