Három zivatarriasztás is lesz a Partiumban és Erdélyben

Három zivatarriasztás is lesz a Partiumban és Erdélyben

Kapunk hideget-meleget. De főleg esőt. Nem tétlenkedik az időjárás: a következő napokban alaposan megviseli majd a Partium és Erdély nyugati részének lakóit.

Először is csütörtökön délután három órától pénteken reggel hatig elsőfokú, azaz sárga zivatarjelzés érvényes a Bánságban, a Partiumban és Erdély egyes megyéiben.

Felhőszakadás, dörgés, villámlás, jégeső és heves szél várható, négyzetméterenként 25-30, egyes helyeken pedig akár 40-50 liternyi esővel. Ez azonban még nem minden: este hat órától szintén péntek reggel hatig másodfokú, azaz narancs riasztás is érvényben lesz nagyjából ugyanezen régióban, csak egy kicsit szűkebb területen.

Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy, Krassó-Szörény megyei lakói, valamint Hunyad, Fehér és Kolozs megye hegyvidéki részeinek lakossága készülhet a természet tüneményes előadására, amelyben színre lép az óránként 80-90 kilométeres sebességgel száguldó szél, a zivatar, a villámlás és a jégeső. Négyzetméterenként akár 35-60 liternyi víz is lezúdulhat.

De ez még mindig nem elég a jóból.

Péntek reggel hat órától szombat reggel tíz óráig újabb elsőfokú figyelmeztetés lép hatályba, ami már az egész Bánságot, Partiumot és Erdélyt érinti. A repertoár a szokásos: zivatar, villámlás, jégeső, szél, négyzetméterenként 25-30 liternyi víz, de lesznek privilegizált helyszínek is, ahol 40-60 liter is lehet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Kárpátokon túli területeken erre az időszakra elsőfokú kánikulariasztást adtak ki, akkor máris látható: nem indul unalmasan a hétvége.

De azért remélhetőleg strandidő is lesz – írja a foter.ro.

(Fotó: Szabó Szilveszter)

Facebook
Érintő hírportál