Háromszék magyar alprefektusa Sepsiszentgyörgy „horthysta megszállás alóli felszabadulását” ünnepelte

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Dorin Neagu alezredes, a sepsiszentgyörgyi helyőrség parancsnoka rosszallását fejezte ki amiatt, hogy a kérvényük ellenére idén nem tűzhették ki az ünnepre a polgármesteri hivatal tornyára a román nemzeti lobogót. Tóth Birtan Csaba, a város alpolgármestere viszont azt nyilatkozta: a polgármester szabadságon van, hozzá pedig nem jutott el a zászló kitűzésére vonatkozó kérés… Ha kérvényezték volna, ennek nem lett volna akadálya.

A ceremónián Dulányi Balogh Szilárd, az USR PLUS szövetség megyei elnöki tisztségét is betöltő alprefektus mondott „ünnepi” beszédet:

A román hadsereg nem tett le a bécsi diktátum (sic!) által elveszített észak-erdélyi területek visszaszerzéséről, és 1944 őszén két hónap alatt 872 települést szerzett vissza. Közöttük volt nyolc város is, az első közülük pedig éppen Sepsiszentgyörgy. Dulányi Balogh Szilárd azt is megemlítette, hogy a román hadsereg nem volt egyedül. Mindig élvezte a helyi románok támogatását, akik a hős román katonákban a megszállás alóli felszabadulás és a nemzeti szabadság megtestesítőit látták. (1944-ben Sepsiszentgyörgy lakosságának 96.8% magyar, 0,6 százaléka pedig román nemzetiségű volt, így felszabadításról beszélni egyszerű történelemhamisítás)

„Ma az emlékezés, a bátorság, a hősiesség, lojalitás és a hazaszeretet előtt tisztelgünk” – jelentette ki az alprefektus. Azt is hozzátette: olyan jövőért kell dolgozni, amelyikben egyetlen személynek sem kell az ország egyesítéséért áldoznia az életét, amelyben minden állampolgár otthon érzi magát.

A ceremónián nem vettek részt a megye és a város Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott vezetői, Antal Árpád polgármester és Ráduly István prefektus is „pihenőszabadságát tölti”. Sepsiszentgyörgyön évek óta feszültség forrása a polgármesteri hivatal toronyzászlajának a kérdése. A hadsereg helyi képviselői és a magyarellenes szervezetek ugyanis ezt az 1944-ben ugyanoda kitűzött román zászló emlékének tekintik, és ragaszkodnak hozzá.

A magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresete nyomán tavaly októberben a Brassói Táblabíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy nem kell kitűzni a román zászlót a toronyra. A város vezetése a per során ugyanarra a törvénycikkelyre hivatkozott, amely alapján székely zászlók tucatjait távolíttatta el a bíróság a középületekről. E törvénycikkely szerint a középületek homlokzatára kell kitűzni Románia és az Európai Unió zászlaját. A közel 55 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön a lakosság 77 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

Facebook
Érintő hírportál