Hat országban teljesült a területi kritérium

Hat országban teljesült a területi kritérium

A Székely Nemzeti Tanács által indított, a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezés támogatására karácsonyra immár hat országban teljesült a területi kritérium is, hiszen Magyarország, Románia, Szlovákia, Horvátország és Litvánia után Svédországban is összegyűlt a minimális aláírási szám.

Köszönet érte mindazoknak a szervezeteknek és magán személyeknek, akik valamilyen formában támogatták, népszerűsítették a kezdeményezést.

Hangsúlyozzuk, hogy ezután is minden aláírás fontos, még a hivatalos honlapon „kizöldült” országokból is, hiszen az utólagos ellenőrzés során, amelyet minden ország illetékes hatósága végez majd el, több támogató aláírás érvényességét kérdőjelezhetik meg. Ugyanakkor fontos, hogy összességében – online és kézzel kitöltött formanyomtatványok révén – az unió minél több polgára támogassa a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című kezdeményezést, amelynek harmadik aláírási időszaka 2021. február 7-ig tart.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2020. dec. 28.

Facebook
Érintő hírportál