Hegyközcsatárban huszadik alkalommal versengtek a fogatok és hajtóik

Két év kényszerű kihagyás után huszadik alkalommal rendezték meg a nagy népszerűségnek örvendő kettesfogathajtó versenyt Hegyközcsatárban. A verseny az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervezésében, a Dorsonszki és a Szabó család elhivatottságának és kitartó szervezőmunkájának köszönhetően tért vissza a Hegyközcsatári Napok programkavalkádjának kiemelt pontjaként, egy olyan helyszínen, ahol évtizedes hagyománya van a lovas sportok szeretetének.

Az augusztus hetedikén, vasárnap a hegyközcsatári Kismezőn megrendezett nívós eseményen két kategóriában, akadály és vadászhajtásban méretteték meg magukat a verseny helyi és magyarországi résztvevői, akik között számosan nemzetközi versenyeken is több alkalommal bizonyították már rátermettségüket. A verseny szünetében a nézőket a hely szelleméhez illően csikósok és pusztaötös látványos bemutatója szórakoztatta.

A versenyre összesen tizennégy csapat nevezett, közülük öten Magyarországról érkeztek. Erős mezőnnyel képviseltette magát Bihar megye, hiszen Székelyhídról két fogat, Hegyközcsatárból szintén kettő vett részt a versenyen, de képviseltette magát Jákóhodos, Paptamási, Szalárd, Bihardiószeg és Fugyivásárhely is egy-egy fogattal.

A látványos és izgalmas akadályhajtást végül a Fitero Petre vezette székelyhídi csapat nyerte, második lett Balogh Viktor (Hajdúböszörmény), harmadik Domokos Sándor (Debrecen), negyedik Kesztyűs Gábor (Sarkad), ötödik Molnár Lajos (Kaba), hatodik pedig Tóth Dávid (Paptamási). A szünetet követően került sor a vadászhajtásra, ahol a sorrend a következőképpen alakult: első lett Fitero Petre fogata (Székelyhíd), második Molnár Lajos (Kaba), harmadik helyezett lett Domokos Sándor (Debrecen), negyedik Szíki Sándor (Jákóhodos), ötödik Gligor Ioan (Fugyivásárhely) hatodik pedig Tóth Dávid (Paptamási). Az izgalmas verseny egyben komoly felkészülési lehetőséget jelentett a fogathajtók számára, a Fugyivásárhelyi helyszínnel hamarosan megrendezésre kerülő hasonló versenyre.

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapon keresztül a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatta. Külön köszönet illeti Bíró Ferencet, Hegyközcsatár község polgármesterét, valamint az Erdélyi Magyar Néppártot az esemény megszervezésében nyújtott támogatásért.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál