Helyesbített felirat ügyben a nagyváradi önkormányzat

Helyesbített felirat ügyben a nagyváradi önkormányzat

Nagyvárad önkormányzata július hó végén kicseréltette a városháza épületén a már megkopott, a hivatal és a helyi tanács elnevezését feltüntető táblákat. A kihelyezett új feliratok egyrészt nyelvhelyességi hibákat tartalmaztak, másrészt a vonatkozó törvényes előírásoknak sem feleltek meg, hiszen a helyi közigazgatásról szóló 2001/215-ös számú törvényhez tartozó 2001/1206-os számú kormányhatározatban elfogadott gyakorlati útmutató 12. bekezdése világosan kimondja, hogy a hivatalok elnevezésének kétnyelvű feliratozásakor a feliratok betűi azonos méretűeknek kell, hogy legyenek.

A feliratcserét követően az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői több önkormányzati illetékest is tájékoztattak a formai és tartalmi hibákról. Örvendetes, hogy a történtek után alig néhány nappal, e hét elejére, az illetékesek kicseréltették a korábbi helytelen feliratokat, így további jogi lépésekre az ügy kapcsán már nem lesz szükség. A fennebb említett kormányhatározat rögzíti ugyan, hogy a román és a nem román nyelvű feliratokat egymástól elkülönítve, önálló táblákon kell megjeleníteni, ami ugyan ezúttal sem valósult meg, de ettől eltekintve az ügyet lezártnak tekintjük – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.

Facebook
Érintő hírportál