Hétfőtől általános sztrájk kezdődik a tanügyben

Általános sztrájkba lépnek hétfőtől, május 22-étől az oktatási szakszervezeti szövetségek tagjai – jelentette be a Nicolae Ciucă kormányfővel folytatott szerdai tárgyalásai után Simion Hăncescu.

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke elmondta, a szakszervezeti vezetők csak „vékony ígéreteket” kaptak a miniszterelnöktől. Ezek szerint az új kormány programjában konkrétumok is szerepelnek majd a tanárok bértáblájával kapcsolatban, és az oktatást prioritásnak tekinti majd az új kabinet. „Az emberek mást várnak, és egyértelmű, hogy hétfőtől általános sztrájk lesz. Ez az emberek akarata. A mi megbízatásunk az volt, hogy valami konkrétumot csikarjunk ki” – jelentette ki Hăncescu.

Beszámolója szerint a kormányfővel folytatott tárgyalásokon a szakszervezeti vezetők többek között azt kérték, hogy a tanárok bére az inflációnak megfelelően emelkedjen. „Ezt meg lehetne oldani” – jegyezte meg. Szerinte van még lehetőség a szakszervezetek követeléseinek teljesítésére, mert elképzelhető, hogy lesz még egy tárgyalási forduló hétfőn a miniszterelnökkel. „De addig is az üzenetünk világos: május 22-én 8 órától általános sztrájkba lépünk” – mondta a FSLI elnöke.

Hăncescu leszögezte, hogy a szakszervezeti szövetség összesen mintegy 145 ezer tagjának 71,29 százaléka, azaz hozzávetőlegesen 105 ezren lépnek általános sztrájkba hétfőtől. „A törvény értelmében a szakszervezeti tagok sztrájkolnak, a többi alkalmazotthoz nincs közünk” – nyomatékosította.

A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Ovidiu szintén azt mondta, a kormány képviselőinek eddigi javaslatai „nem kielégítőek”. „A bejelentett sztrájk május 22-én, hétfőn elkezdődik, szinte valamennyi közoktatási intézményben. Jelenleg semmi okunk nincs arra, hogy felhagyjunk eme szélsőséges tiltakozási formával” – fogalmazott.

Hozzátette, a kormánynak kötelessége lett volna gyorsabb megoldásokkal előállni. Ugyanakkor leszögezte, a döntéshozók hitelességével is problémák vannak. „Kollégáink többsége konkrétumokat szeretne látni, nem érik be a nyilatkozatokkal, akkor sem, ha azok a kormányülésen hangzanak el” – magyarázta.

Az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke, Anton Hadăr bejelentette, hogy hétfőtől a felsőoktatásban dolgozók figyelmeztető sztrájkot tartanak. A szakszervezeti vezető ugyanakkor felrótta, hogy bár „a két fontos ember, a jelenlegi és a jövendőbeli miniszterelnök” is hangsúlyozta, hogy az oktatás nemzeti prioritásként fog szerepelni az új kormányprogramban, a munkaügyi minisztériumhoz beterjesztett bértáblajavaslatot nem vállalták fel, bár annak kidolgozásakor a Képzett Románia projektbe foglalt elvekből, illetve Sorin Câmpeanu egykori és Ligia Deca jelenlegi szakminiszter ígéreteiből indultak ki.

A közoktatásban dolgozó pedagógusok figyelmeztető sztrájkba kezdtek szerdán, 11 és 13 óra között nem tartották meg az órákat. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség vezetői kedden közölték, hogy ha a döntéshozók továbbra is figyelmen kívül hagyják követeléseiket, május 22-étől általános sztrájkba lépnek.

Követeléseik között szerepel egyebek mellett a munkájuk társadalmi jelentőségének megfelelő bérek biztosítása, és kérik, hogy a kezdő tanárok legalább a bruttó átlagbérnek megfelelő összegű fizetést kapjanak. Követelik, hogy a közalkalmazotti béreket évente az infláció mértékével indexálják, kérik továbbá a túlórák kifizetését, az oktatás éves költségvetésének növelését az infrastruktúra javításáért, illetve az Edusal nevű bérezési program lecserélését egy, az oktatási minisztérium által kezelt applikációra.

A tanügyi szakszervezetek már áprilisban elkezdték a tiltakozó akcióikat, 25-én és 26-án sztrájkőrséget álltak a kormány épülete előtt.

Ciucă: Az oktatás nemzeti prioritásként szerepel az új kormányprogramban

Az oktatás nemzeti prioritásként szerepel majd az új kormányprogramban, amelyet várhatóan jövő héten hagynak jóvá a koalíciós pártok vezetői – jelentette ki a szerdai kormányülés elején a miniszterelnök. Nicolae Ciucă a kabinet ülése előtt megbeszélést folytatott a tanügyi alkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetségek képviselőivel. Az egyeztetésen a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu mellett részt vett az oktatási és a pénzügyminiszter, valamint a munkaügyi minisztérium egyik államtitkára is. A miniszterelnök rámutatott, a jelenlegi kormánykoalíció prioritásként kezelte az oktatás kérdését, és ez a továbbiakban is így lesz. Hozzátette, ismertették a szakszervezeti vezetőkkel „a költségvetés biztosította lehetőségeket”, ugyanakkor vállalták, hogy a jövő héten elfogadásra kerülő új kormányprogramba belefoglalják, hogy az oktatás nemzeti prioritás. A kormányfő hozzátette, hétfőn újabb egyeztetésre kerül sor a szakszervezetek képviselőivel.

Iohannis: Jogosak a tanárok béremelési követelései

Klaus Iohannis államfő szerdán kijelentette, hogy jogosak a tanárok béremelésre vonatkozó követelései. Az Európa Tanács állam- és kormányfőinek reykjavíki csúcstalálkozóján részt vevő elnök azt mondta, tájékoztatták a tanügyi szakszervezetek által kilátásba helyezett általános sztrájkról. Kijelentette, véleménye szerint a tanárok béremelési követelései jogosak, tekintve, hogy „meglehetősen nagy” az infláció. Iohannis úgy vélekedett, ha a Képzett Románia program célkitűzéseinek megfelelően nagyon magas színvonalra akarják emelni az oktatást, megfelelő körülményeket kell teremteni: korszerű iskolákat, felszerelt osztálytermeket, orvosi rendelőket, és „gondoskodnunk kell azokról, akik formálják az ifjú nemzedéket, tehát a tanárokról, hogy megfelelő körülményeik legyenek feladataik ellátására. Ezek közül egyik nagyon fontos tényező nyilván a bérezés. A tanárokat valódi értéküknek megfelelően kell fizetni. Ebben igazat adok nekik” – mondta Iohannis.

Az elnök szerint a közbeszédben szándékosan összemosták a tanári fizetések kérdését a tanügyi törvényekével, utóbbiak tervezetében ugyanis nem szerepel előírás a tanügyi alkalmazottak bérezésére, hisz ‘nem ott a helye’. Ezt a bértáblák országos rendszerében rögzítik, amelyet a munkaügyi minisztérium dolgoz ki az új bértörvény keretében.

„Szorgalmazni fogom, hogy a munkaügyi minisztérium kicsit gyorsabb ütemben dolgozzon az új bértörvényen, és a tanügyi bértáblák feleljenek meg a rendszer elvárásainak” – mondta Iohannis, nyomatékosítva, hogy csak jól megfizetett tanároktól várható el magas színvonalú oktatás.

Forrás: Agerpres

Facebook
Érintő hírportál