Heuréka! Érmihályfalván iható a csapvíz!

Heuréka! Érmihályfalván iható a csapvíz!

Kedd délelőtt néhány szülő azzal kereste meg hírportálunkat, hogy az iskolákból és a step by step osztályok étkezdéjéből eltűntek a vízadagoló ballonok, mert megjavult az ivóvíz, azaz a mérések szerint a mérgező anyagok (nitrát, arzén, stb.) a határértékek alá csökkentek, vagyis ihatóvá, fogyaszthatóvá vált a csapvíz a városban.

Így az iskola nem kockáztathatja, hogy a számvevőszék behajtsa rajta a felesleges kiadást – mondja Varga Róbert, a Zelk Zoltán Általános Iskola igazgatója, ami az iskolavezetőség szemszögéből nézve meg is állja a helyét, hisz a laboratóriumi vizsgálat azt bizonyítja, a víz fogyasztásra alkalmas. A számvevőszék esetében pedig ez a mérvadó a kiadások rendjén, hisz az iskola, bár a helyi önkormányzat egyik „alintézménye”, megszabott keretek között gazdálkodhat.

Nyakó József polgármestert is megkérdeztük a dologról, aki maga is igazolta az iskolaigazgató álláspontját, ám arra a kérdésre, hogy eltűntek-e a vízadagoló ballonok más, szintén az önkormányzat hatáskörébe tartozó közintézményekből is, egyértelműen nemleges volt a válasz, ugyanis más közintézmények, beleértve a városházát, nem fogyasztanak annyi ivóvizet, mint az iskolák, így ez rájuk nem vonatkozik.

Vagyis ha iható is a csapvíz, nekik „megbocsát” a számvevőszék a plusz költségért. Valahogy így jött le a magyarázatból.

Azt is megkérdeztük az elöljárótól, mi lesz a tanulókkal, ha rendszermosás vagy egyéb karbantartás végett csak sáros lé folyik majd ivóvíz helyett a csapokból, mely állapot köztudottan napokig is eltart. A polgármester úgy tudja, ez egyre ritkábban fordul elő a városban, mivel mintegy háromezer háztartás van rácsatlakozva a rendszerre és egyre kevesebb a pangó szakasz a hálózaton belül. Ha mégis előfordul, ki kell engedni, míg ki nem tisztul.

Végkifejletként, ha a szülők nem bíznak a csapvízben, lehet nyugodtan vizet is „csomagolni” az iskolatáskákba…

S. É.

Facebook
Érintő hírportál