Igazi vásári hangulat volt Margittán

Második alkalommal rendezte meg Margittán termelői vásárát az Érmelléki Gazdák Egyesülete az elmúlt hétvégén, szeptember negyedikén és ötödikén. Az előző tapasztalatokból kiindulva most is sikeres vásárra számíthattunk, és ez a nagyszámú érdeklődő többsége szerint elváráson felül teljesült is.

A polgármesteri hivatal előtti, az autós forgalom elől lezárt ideiglenes sétálóutcán huszonöt standról több száz termékből válogathattak a hétvégi vásárra betérő érdeklődők a Berettyó-menti városban, akik között számos visszatérő vevő is megfordult, elsősorban margittai lakosok, de a környező falvakból is sokan érkeztek a vásár kedvéért. A kellemes nyárutói idő kedvezett az eseménynek, így jó hangulatú közösségi sokadalom alakult ki, visszaidézve a múlt század nagyvásárait, melyek nem csupán a keresletről-kínálatról szóltak, hanem igazi eseményszámba mentek a maguk idején. Az érdeklődők a mézek, hidegen préselt olajok, lekvárok, szörpök, házicsokoládék és egyéb élelmiszerek mellett a kézműves ékszerek, játékok, ruházati cikkek és kerámiatermékek sokaságából válogathattak, miközben a megéhezőket lacikonyha, a gyermekeket pedig ugrálóvár várta.

Kicsivel modernebb körülmények között tehát, családias közegben, a hagyományos vásári hangulat volt uralkodó a margittai eseményen, ahol kézzel foghatóvá vált a bizalom, melyet a vásárlók a termelők irányába mutattak. Bebizonyosodott, hogy sokat nyom a latban annak tudata, hogy nem viszonteladótól vásárolt bizonytalan eredetű termék kerül a kosárba, hanem a közelben élő, ismert, kipróbált minőséget nyújtó termelő és kézműves sok munkával, gonddal megtermelt vagy létrehozott eredeti terméke. Ismét igaznak bizonyult az a közismert tény, hogy a minőségre mindig lesz kereslet, és a megbízhatóság a legjobb reklám.

Külön öröm számunkra, szervezők számára, hogy a margittai önkormányzatban komolyan vehető, korrekt partnerre találunk. Éppen ezért értékeljük nagyra és köszönjük meg Marcel Emil Sas Adascalitii polgármester személyes, példamutatóan pozitív hozzáállását, és segítségét, amit a vásár megrendezéséhez nyújtott. Azt gondoljuk, hogy mindkét félnek, egyesületünk és a helyi önkormányzat számára is hasznos kezdeményezés honosodik meg Margittán, melyből reményeink szerint elsősorban a lakosság nyerhet, így bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk a hivatali együttműködésre és a vásárló közönség érdeklődésére a hasonlóan sikeres termelői vásárok folytatása érdekében.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál