Így költekeztek ti: félmillió eurót költenének becsődölt hotelekre

Így költekeztek ti: félmillió eurót költenének becsődölt hotelekre

Félmillió eurót verne el a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment (sic) RMDSZ-es vezetője csődbe ment panziókra. A Bántó Norbert vezette ügynökség a Bihar Megyei Tanács alárendeltségébe tartozik, költségvetését is ez biztosítja.

Az RMDSZ közeli cégek, egyesületek, „civil szervezetek” és más csókosok által minden bizonnyal nem igazán kedvelt Bihoreanul hetilap e heti számában fedte fel, hogy a Bihar megye turisztikai lehetőségeit népszerűsíteni hivatott egyesület múlt évi költségvetésének négyszeresét kérte jóváhagyni az idei évre. A beterjesztett kérésben az egyesület vezetője, Bántó Norbert meg is indokolja a brutális (1,5 millió lejről 6,67 millióra) növekedést: egy panziót és egy hotelt szándékoznak beszerezni.

Csődbe ment hotel, kutyának sem kellő panzió

A Bántó által kiszemelt egyik ingatlant 600 000 euróért árulják az interneten. A Rév községben található, La Contele Dracula” névre hallgató, három csillagos, 38 szobás, csődeljárás alatt álló hotelre 2013 óta keresnek vevőt, azóta állapota olyannyira leromlott, hogy meg sem nyitják a vendégek előtt. A hotelre érkezett legmagasabb árajánlat – Bántó saját indoklása szerint – mindössze 240 000 euró volt. Ennek ellenére Bántó Norbert adna érte 300 000 eurót a közösből, sőt a felújításra is költene nagyjából 80-100 000 eurónyi közpénzt. A turizmusfejlesztést sajátosan értelmező (2016-ban RMDSZ-es színekben képviselői helyet is megpályázó) Bántó Norbert másik vásárlásra kiszemelt ingatlanja a nyolc szobás Miramonte panzió,Vărtop községben. Erre Bántó alig több mint 160 000 eurót szánna, amihez még hozzácsapna egy 30-40 000 eurós felújítási költséget is a Bihar megyei adófizetők zsebéből.

Több mint furcsa indoklás

Az ingatlanok megvásárlásának szükségességét minden esetre eredeti módon indokolja a „turisztikai desztináció menedzsment” – jelentsen ez bármit is – igazgatója. Meg kell venni, mert évek óta eladó. És hogy mit kezdene vele az ügynökség? Nos, bérbe adná őket. A hotelt havi 2500-3000 euróért, a panziót pedig havi 1000-1500 euróért. Így az adófizetők pénzéből befektetett horribilis összeg, „alig” 12 év alatt meg is térülne Bántó szerint, persze csak akkor ha minden jól megy … Arra a magától adódó kérdésre, hogy ez miért is nem sikerült az eddigi tulajdonosoknak (nyereségessé tenni az egyébként felkapott helyeken levő szálláshelyeket), és hogy mi garantálja azt, hogy a végső soron a Bihar Megyei Tanács tulajdonába kerülő ingatlanokat legalább nullszaldósra ki lehet hozni a következő másfél évtizedben, Bántó Norbert (fotó) nem tér ki. A botcsinálta „gazdasági terv” a jelek szerint összesen két személynek hozna hasznot, a panzió és a hotel jelenlegi tulajdonosainak, akik garantáltan megkapnák ingatlanaik árát. Természetesen nem járna rosszul az ingatlanok felújítást kivitelező cég sem, és több mint valószínű, hogy a vásár mellett kardoskodó „desztinációs menedzsment” vezetőjét sem érné komoly anyagi hátrány, ha az üzletet nyélbe lehetne ütni. Ne feledjük, mindezt a bihari adófizetők pénzéből.

Suszter, maradj a kaptafánál

A fentiekben vázolt nagyvonalú terv egyik gyengéje, hogy a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment számos feladata között egyetlen egy nem szerepel: piaci szereplőként, tulajdonosként fellépni a turisztikai színtéren. De mi is a dolguk? Saját internetes felületeiken magyar nyelven ennyi érhető el a titokzatos egyesületről:

„A Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment célja Bihar megye turisztikai, természeti, és kulturális értékéinek kihangsúlyozása. Az ügynökség folyamatos tevékenységének központjában az integrált turisztikai ajánlatok létrehozása, a turisztikai szektor fejlesztésére irányuló projektek és stratégiák megvalósítása, a turisztikai szolgáltatások hatékonnyá tétele, illetve a turisták és a turizmus területén működő egyének közötti párbeszéd javítása áll”

Egyetlen szó sincs tehát közpénzen történő ingatlanbeszerzésekről, mint ahogyan nem dolguk csődbe ment cégtulajdonosok kisegítése, sem pedig pártközeli vagy éppen családi vonalon érdekelt építési vállalkozások munkához juttatása közpénzen. Igaz, nem az első eset lenne, hogy a megyét vezető RMDSZ-PSD tandem a csókosoknak szóló féllegális kifizető helynek használja a megyei tanácsnak alárendelt egyesületeket, ilyen-olyan „civil”szervezeteket.

Végszóként talán annyit lehet hozzáfűzni, hogy a megye kül- és belföldi turizmusának zömét Nagyvárad  generálja, a megye többi része pedig még sokáig az elszánt katasztrófaturisták paradicsoma marad amíg ilyen kaliberű „desztinációs menedzserek” diktálják a nem éppen megalapozott „fejlesztések” ütemét …

K. Szalárdi István

Facebook
Érintő hírportál