Így ünnepelték a „magyar érdekképviselet” polgármesterei december elsejét

A magyarellenességgel átitatott román közélet egyik legfontosabb ünnepe december elseje, amely napon a román hatóságok kimondva vagy kimondatlanul, szimbolikusan és szó szerint is erőt fitogtatnak az egykor színmagyar, vagy többségében magyarok lakta erdélyi és partiumi városok közterein. Azt a napot ünneplik, mely deklaráltan az etnikailag homogén Nagyrománia megteremtésénk origója, és amely terv – mely még nem valósult meg teljes mértékben – legnagyobb élő akadálya a még létező milliós tömegű erdélyi, partiumi magyarság. Evidens tehát, hogy egy ilyen ünnepen egy magát magyarnak tartó embernek nincs mit keresnie, ünnepelnie pedig főleg nincs mit. A magát a magyarság egyedüli érdekképviseleteként aposztrofáló román versenypárt, az RMDSZ polgármestereinek jó része azonban nem így gondolja, és minden erkölcsi skrupulust mellőzve, saját magyar választóit szemen köpve ünnepel ezen a napon, holott erre semmi sem kötelezi. Minden szépet és jót kívánnak Nagyromániának, és koszorúznak olyan román „hősök” szobrainál, akik tevékenysége nem egy esetben főleg a magyarság jogfosztásában kirablásában, rosszabb esetben fizikai megsemmisítésében merült ki. Nézzünk egy képes összeállítást róluk, a teljesség igénye nélkül. Figyelem, undorveszély!

Marosvásárhely

Így ünnepel december elsején a „magyar összefogás” polgármestere, Soós Zoltán.

 

Nagykároly

Kovács Jenő fejet hajt a Nagykárolyt „felszabadító” román hősök szobra előtt.

Covaci Eugen választói körében …

Szatmárnémeti

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere fejet hajt a Mărășești-től a Tiszáig menetelő ismeretlen román hősök előtt.

Nagyszalonta

Török László, az 59%-ban magyarok lakta Nagyszalonta magyar (?) polgármestere is fontosnak tartotta, hogy beálljon a pópák közé. Török és „csapata” tényleg új Nagyszalontát épít, ahogyan a polgármesteri hivatal reklámszlogenje mondja …

Érmihályfalva

A 85%-ban magyarlakta várost alpolgármesterként hivatalosan vezető Karsai Attila is fontosnak tartotta megszólalni december elsején. Nem csupán közösségi oldalán üzent, de koszorúzott és beszédet is mondott, mint az a város honlapján közzétett programból is kiderül. Van mit ünnepelnie minden bizonnyal.

Alsólugas

Régi ismerősünk, Sorbán Levente sem maradhat ki a sorból, aki fontosnak tartotta közölni december elsején, hogy Isten szereti a románokat, Romániát.

Varsolc

A Szilágy megyei Varsolc község RMDSZ-es polgármestere is fontosnak tartotta lojalitását bizonyítani a román hatalom irányába.

Egyébként az elöljárónak volt kitől példát vennie, hiszen Szilágy megye magyar szenátora, a hírhedt Seres Dénes is megszólalt ezen a számára minden bizonnyal jeles napon.

Ennyi példa talán elég lesz a helyzet súlyosságának érzékeltetéséhez. Ne felejtsük el, ezek az emberek március 15-én, és az év többi napján magyarságról, szabadságról, jogokról papolnak, és négyévente a voksainkat kérik. És többnyire meg is kapják, hogy aztán (nem csak) december elsején aprópénzre váltva a magyarság Júdásainak szerepét is elvállalják.

K. Sz. I.

Facebook
Érintő hírportál