Iohannis az állami intézmények átszervezését, politikai mentesítését sürgeti

Iohannis az állami intézmények átszervezését, politikai mentesítését sürgeti

Klaus Iohannis államfő kijelentette, számít arra, hogy a közintézményekben felgyorsul az átszervezési eljárás, és ezt a kormánykoalíció vezetőivel is közölte. „Világos, hogy még sok a munka, és nem szeretnék most konkrét eseteket részletezni; ezekről majd magyarázattal szolgálnak az illetékes miniszterek, vagy az ügyben felelős személyek, de számítok arra, hogy az átszervezési eljárások felgyorsulnak” – mondta az államfő. Hozzátette, ezt a kormánykoalíció vezetőivel is közölte, és nagy figyelemmel követi a folyamatot. Az államelnököt arról kérdezték a Cotroceni-palotában a kedd este tartott sajtótájékoztatóján, hogy elégedett-e azzal a ritmussal, ahogyan az állami intézmények politikai mentesítése zajlik, figyelembe véve az országos vízügyi igazgatóságnál vagy az állategészségügyi hatóságnál történt kinevezéseket, vagy azt, hogy például Marcel Vela volt belügyminiszter élettársának a lányát kinevezték államtitkárnak, vagy, hogy az Arad megyei kórház élére a közegészségügyi igazgatóság vezetőjének a felesége került.

(Agerpres)

Facebook
Érintő hírportál