Iohannis kihirdette a cigányellenességet börtönnel büntető törvényt

Iohannis kihirdette a cigányellenességet börtönnel büntető törvényt

Börtönnel büntetik a cigányellenes megnyilvánulásokat ezentúl Romániában, miután Klaus Iohannis államfő hétfőn kihirdette a tavaly decemberben elfogadott törvényt. A törvénytervezetet közösen terjesztette elő a Szociáldemokrata Párt (PSD) 16, a kisebbségi frakció 7, valamint az RMDSZ, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) egy-egy törvényhozója.

Indoklásuk szerint a romákkal szembeni előítéletek, a közösség megbélyegzése és kirekesztése, a kettős mérce alkalmazása szükségessé teszi, hogy az – idegengyűlölet büntetéséről szóló – általános rendelkezéseken kívül a cigánysággal szembeni gyűlöletkeltés visszaszorítására és megelőzésére külön jogszabályt hozzanak. Lépés a kirekesztés ellen: nem elégséges, de szükséges a cigányellenességet visszaszorító romániai jogszabály

A parlament által nemrég elfogadott, a cigányellenességet visszaszorítani hivatott jogszabály helyett célravezetőbb lett volna egy általános gyűlöletbeszéd elleni törvény, bár előbbinek is megvan a létjogosultsága – jelentette ki a Krónikának Fosztó László, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. A törvény alapján cigányellenesnek – a romák elleni gyűlölködésnek – minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a romák, a roma közösségi és egyházi intézmények, roma vezetők, roma civil szervezetek, roma hagyományok vagy a romani (cigány) nyelv ellen irányul.

A most kihirdetett törvény értelmében Romániában ezentúl három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják a romaellenes megnyilvánulásokat és a romaellenes jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel a romaellenes szervezetek létrehozását vagy azok pénzelését. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de – még a hatósági leleplezés előtt – feljelentik a romaellenes szervezkedés többi résztvevőjét. A cigányellenesség büntetéséről szóló törvény szinte szó szerint megegyezik azzal a jogszabállyal, amelyet a zsidóellenesség büntetéséről fogadott el Románia 2018 nyarán. A cigányellenesség büntetéséről szóló jogszabályt nagy többséggel – egyetlen ellenszavazat, és 20 tartózkodás mellett – szavazta meg tavaly december 15-én a bukaresti képviselőház.

MTI

Facebook
Érintő hírportál