Ismét Kárpátalja javára szervez gyűjtést Hegyközcsatár önkormányzata

Tavaly március végén jutott el a Hegyközcsatári Önkormányzat gyűjtése a Beregszászhoz tartozó Bene településre. Az akkor megvásárolt áramfejlesztők azóta is jó szolgálatot tesznek.

Bene falu Hegyközcsatárhoz hasonló méretű, és hasonló adottságokkal bíró település. Lakói elsősorban mezőgazdálkodásból, szőlőművelésből éltek. A jelen háborús helyzetben a falu férfiak nélkül maradt, csak a polgármester, a nyugdíjas tanító bácsi és a falu papjai maradhattak otthon. Az asszonyok tartják fenn az életet, nevelik a gyermekeket és várják haza a fiaikat és férjeiket.

A térségben még úgymond „béke” van, csak a belső Ukrajnából ide menekültek tömege jelent komoly kihívást a lakosságnak. Ezek napi szintű elszállásolása, étkeztetése nagy megterhelés az amúgy is nehezen élő helyieknek.

A helyzetet nehezítik a folyamatos áramkimaradások, valamint a drágaság és egyes cikkek teljes hiánya. Az üzemanyag, így az áramfejlesztők működéséhez szükséges benzin beszerzése is napi gondot jelent. Mostani elsődleges célkitűzésünk két kisebb teljesítményű sziget üzemű napelemes, akkumulátoros áramforrás és több napelemes asztali fényforrás beszerzése és eljuttatása az idősek számára a Kárpátaljai Református Egyház Beregszászi Diakóniai Központjához, illetve Bene településre. Ami még segítséget jelenthet a jelen helyzetben, a tartós élelmiszerek és vetőmagok (pl. vetőburgonya és dughagyma) gyűjtése, adományozása. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy ruhanemű, cipő és pelenka most nem kerül gyűjtésre.

A segély gyűjtésében, illetve célba juttatásában ezúttal is az Érmelléki Gazdák Egyesületének képviselői fognak segíteni.

E látogatás alkalmával szeretnénk testvértelepüléssé fogadni Benét. Bízunk abban, hogy mihamarabb helyreáll a béke és sok szép közös eseménnyel gazdagíthatjuk, erősíthetjük egymást. Támogatásunkkal remélhetőleg hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a még otthon maradottak kitartsanak és őrizzék meg a jövőnek ezt a magyar szigetet, és a jelen gyermekeinek legyen hol felnőni.

Kérjük a lakosság, helyi vállalkozások segítségét, felajánlásait az akció sikeres lebonyolításához. Adományaikkal a Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal munkatársaihoz forduljanak, illetve Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kálvin János (Jean Calvin)  utca 1 szám alatti irodájában várják a felajánlásokat.

Facebook
Érintő hírportál