Képzéssorozat civil szervezetek vezetőinek, önkénteseinek

A Magyar Polgári Egyesület a Bethlen Gábor Alap támogatásával egy képzéssorozatot indított útjára október elején civil szervezetek vezetőinek, önkéntesinek.

A képzéssorozat célja egyrészt, hogy a civil szervezetek jobban megismerjék egymás munkáját, összehangolják programjaikat, tevékenységeiket, másrészt a különböző szervezetek tagjai, önkéntesei megfelelő hatékonysággal segíthessék egymás munkáját. Ugyanakkor a közösségépítést, a nemzeti, keresztény, polgári értékrendet felvállaló civil szervezetek összehangolt tevékenységének megszervezését
is célul tűzte ki a képzéssorozat. A részt vevő civil szervezetek eddig is szerteágazó munkát folytattak. Megszervezték az augusztus 20-i nagyváradi ünnepségeket, koncerteket, polgári esték nevű rendezvénysorozatot, adventi programokat, gyermektáborokat, hagyományőrző rendezvényeket, egyházakkal közös programokat, biciklitúrákat, színházi előadásokat, gyermekprogramokat, könyvbemutatókat és sok más eseményt, programot is szerveztek. Ezeknek a rendezvényeknek a további sikeres megszervezése, újabb civilek, önkéntesek bevonása a munkába, illetve további hasonló jó kezdeményezések gyakorlatba ültetése is a képzéssorozat támája volt.

A találkozó első két állomására Magyarremetén került sor, ahol összesen tizenhét civil szervezet képviseltette magát. A több napos képzések során a szervezetek vezetői, önkéntesei számos programon, kiránduláson vehettek részt. Többek között egy egész délelőttöt arra szántak, hogy megismerkedjenek a Fekete-Körös völgyének történelmével, az itt élő magyarok múltjával és jelenével. A csapatépítést, a civil szervezetek vezetői közötti kapcsolatépítést erősítette a kirándulás is, amit a pádisi karsztvidék megismerésére szerveztek. Mindezek mellett természetesen sok időt szántak a műhelymegbeszélésekre is. A civil szervezetek vezetői, önkéntesei megosztották egymással a tapasztalataikat, áttekintették a pályázati lehetőségeket, munkaterveket készítettek elő, illetve számos közös program megszervezését is előkészítették.

A képzéssorozat november végén Nagyváradon folytatódott, ahol a nagyváradi Szent László Napok megszervezésének kérdése volt elsősorban napirenden. A nagyváradi és Bihar megye magyarok legnagyobb ünnepét, ahol rendszerint több tízezren vesznek részt, 2023-ban is meg szeretnék szervezni. A civil szervezetek vezetői, az önkéntesek és a Szent László napok szervezői a találkozón megvitatták a
legfontosabb kérdéseket, és előkészítették a szervezési feladatokat. A képzéssorozat résztvevői abban is megegyeztek, hogy a Szent László napok és a sok más rendezvény megszervezése mellett a hasznos és gyümölcsöző találkozókat tovább folytatják, más civil szervezeteket is bevonva a közös munkába, hogy együtt dolgozhassanak a polgári-keresztény-nemzeti értékek mentén a magyar közösség megmaradásáért.

Facebook
Érintő hírportál