Kerékpártúra: Szent Lászlótól Szent Lászlóig

A jól bevált hagyományokhoz híven idén is kerékpártúrával rajtol el a nagyváradi Szent László Napok. Ezúttal is Biharkeresztesig tekernek majd el a résztvevők a fesztivál nulladik napján, június 18-án, vasárnap. Gyülekező a nagyváradi Szent László-téren 9 órakor, indulás 9.15-kor.

Nagyjából húsz kilométer bringázás után a résztvevők megérkeznek a magyarországi Biharkeresztesre, a főtéren álló Szent László-szoborhoz. A rendezvénnyel a Szent László Napok szervezői a kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, valamint a sportolás fontosságára hívják fel a figyelmet. Az esemény egyúttal főhajtás is a lovagkirály előtt, illetve a trianoni határ túloldalán élők körében is népszerűsítik Várad egyik legnagyobb kulturális eseményét.

A kerékpártúra végig a biciklisek számára kiépített úton zajlik. Útközben több alkalommal is kisebb pihenőre kerül sor, ezért bátran csatlakozhatnak kisebb gyermekek, családok is.
Mindenkinél legyen érvényes személyi igazolvány vagy útlevél a határátlépéshez – kérik a szervezők, akik mindenkit nagy szeretettel várnak a jó hangulatú biciklizésre.

Az idén június 19–25. között zajló Szent László Napokról további részleteket megtalálhatnak a fesztivál honlapján, illetve Facebook- és Instagram oldalán.

Facebook
Érintő hírportál