Kicserélték a megrongált névtáblát a nagyváradi Szent László hídon

Mint arról még februárban hírt adtunk, ismeretlenek megrongálták a nagyváradi Szent László híd egyik háromnyelvű névtábláját. Akkor Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó azonnal lépéseket tett a tábla kicserélésére, ez a tegnapi nap folyamán meg is történt.

A Sebes-Körös fölött átívelő, a régi váradiak által csak Kishídként ismert híd mind a négy hídfőjéhez az Erdélyi Magyar Néppárt szorgalmazására még 2020 őszén helyezték ki a jelenlegi megnevezést magyarul is. A magyar elnevezés feltünetését hosszú és kitartó munkával sikerült elérni, annak ellenére, hogy az RMDSZ városi önkormányzati frakciója az ezt lehetővé tevő tanácsi határozatot nem szavazta meg 2020 májusában.

A nagyváradi magyarok évtizedek óta szívós küzdelmet folytatnak azért, hogy a városalapító szent király emléke méltó módon jelenjen meg a város közterein, ennek a küzdelemnek egyik sikeres állomása volt a Szent Lászlóról elnevezett híd háromnyelvű névtáblájának kihelyezése.

 

Facebook
Érintő hírportál