Kiengedték a börtönből Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

Kiengedték a börtönből Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

A Brassó Megyei Törvényszék ma délelőtti ítéletében megerősítette a Brassói Bíróság június 9-án, illetve 10-én hozott elsőfokú határozatát, és feltételesen szabadlábra helyezte az öt évre elítélt kézdivásárhelyi Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

A jogerős törvényszéki határozat kivonatát a romániai bíróságok portálján hétfő délután tették közzé, de ezt megelőzően ügyvédjük révén mindkét család már délelőtt értesült a végleges és jogerős ítéletről, ezért azonnal Feketehalomra utaztak, és több órán keresztül várakoztak a börtön előtt, hogy hazaszállítsák Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akik az estét, illetve az éjszakát már családjuk körében tölthették. 16 óra körül nyílt meg számukra a börtönkapu.

Emlékeztetjük olvasóinat, hogy Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti Legfelsőbb Bíróság terrorista bűncselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. Az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak tizenegy, illetve tíz hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, annyit, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből, és a Beke István lakásán talált petárdákból a hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015. december elsején, a román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Beke István és Szőcs Zoltán 2020 májusa óta kérhették a feltételes szabadlábra helyezésüket. Azóta négy erre vonatkozó kérést nyújtottak be, a börtön illetékes bizottsága példás magaviseletük alapján valamennyi esetben a szabadon bocsátásukat ajánlotta. Beke István eddigi kéréseit a brassói, illetve a medgidiai bíróság rendre elutasította, Szőcs Zoltán szabadon bocsátását már két korábbi alkalommal is elrendelte a Brassói Bíróság, de az ügyészség fellebbezése után a Brassó Megyei Törvényszék megváltoztatta az ítéletet. A két vármegyésnek hét, illetve nyolc hónap múlva járt volna le a teljes büntetése.

Kedden12 órakor, a kézdivásárhelyi Gábor Áron szobornál Beke István és Szőcs Zoltán, a székely terrorvád szabadlábra helyezett elítéltjei, valamint Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő közös sajtótájékoztatót tartanak – írja a Háromszék.

Facebook
Érintő hírportál