Kirándulás a nemzet fővárosába 

A Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Bethlen Gábor Alap, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Néppárt támogatásával egynapos buszos kirándulásra került sor szeptember elején Budapestre, a nemzet fővárosába. Az 52 fős, nagyváradiakból (Váradi Dalnokok és hozzátartozóik) és a Belényes környéki szórványból érkezettekből álló csoportot Moldován Gellért Lajos, a Polgári Egyesület tagja vezette.

A kirándulásra meghirdetett helyek hamar beteltek, hiszen a magyar főváros kedvelt célpont, és a résztvevők jelentős része most először látogatott el Budapestre. Mivel a Szent László Egyesület szervezésében nemrég a pálos rend történetét bemutató kiállítás volt Nagyváradon, a résztvevők ennek apropóján meglátogatták a Gellért-hegyen található Magyarok Nagyasszonya nevét viselő szent helyet, közismert nevén a Sziklatemplomot, mely a Pálos-rendhez tartozik. Az egyedüli magyar alapítású,1250-ben Szent Özséb remete-pap által életre hívott szerzetesrend kezelésében levő barlangtemplom lenyűgözte a váradi látogatókat, akik a hely szelleméhez illően, a Dalnokok vezetésével, elénekelték a „Keresztes vitézek daliás vezére” című Szent László alakját felidéző egyházi éneket, majd elimádkozták a Miatyánkot.

A következő úticél az Országgyűlés impozáns épülete volt. A parlamenti látogatás megkezdése előtt a Kossuth-szobornál a Biharban is közkedvelt Kossuth-nótát énekelték el közösen a kirándulás résztvevői. A csoport az épületben szakavatott idegenvezetés mellett megtekintette a Szent Koronát és mivel a Felsőházban éppen egy konferencia zajlott, a parlamenti ülésszakok alkalmával használt Alsóházat vehették szemügyre a csoport tagjai.

Ezt követte a Nemzet Vértanúinak Emlékműve, majd pedig a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének meglátogatása, ahol a csoport tagjai megkeresték Nagyvárad, és több Bihar megyei település kőbe vésett nevét is. Innen a csoport busszal indult a budai várba, ahol kívülről megtekintette a királyi palotát, a nemrég felújított csodálatos Mátyás-kutat, a Sándor-palotát, a Karmelita kolostort, a Halász-bástyát és természetesen nem maradhatott ki a Nagyboldogasszony, közismertebb nevén Mátyás templom sem. Itt, a templomban található Szent László kápolnában, a győri Szent László herma másolata előtt közös ima és a régi magyar himnusz, a Boldogasszony Anyánk eléneklése tette maradandó élménnyé az amúgy is gazdag benyomásokat. Az résztvevők egyöntetű véleménye az volt, hogy a magyarok koronázási templománál nem létezik szebb szakrális épület a világon.

A rövid, de élményekben annál gazdagabb fővárosi kirándulás szuvenírek vásárlásával, fagyizással ért véget, a visszaúton pedig nem maradhatott el az emelkedett hangulatot hűen tükröző közös éneklés sem. A résztvevők feltöltődve, magyarságtudatukban pozitív élményekkel megerősödve tértek vissza Szent László városába, Nagyváradra.

A szervezők és résztvevők ezúton is megköszönik Pánczél Károly országgyűlési képviselő úrnak, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökének a budapesti látogatás zökkenőmentes lebonyolításához nyújtott önzetlen segítséget, a Bethlen Gábor alapnak pedig a támogatást.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

 

Facebook
Érintő hírportál