Kisbuszos kirándulás az ezeréves határhoz

Két napos kirándulást szervez az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete Csíksomlyóra és Gyimesbükkbe, az ezeréves határhoz, 2022 októbere első hétvégéjén.

Indulás október elsején, szombat reggel 6 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem épülete elől,  a tervezett érkezés pedig valamikor délután 14 – 15 órakor a szálláshelyre. Az éjszakát a Dr. Jakab Antal vendégházban (ahol Ferenc pápa is ebédelt)töltik a résztvevők, mely a kegytemplom mellett található. A szombat délutáni program a kegytemplom meglátogatása, majd egy séta a nyeregben, ahol a pünkösdi zarándok-búcsút tartják minden évben. Este 7 órától vacsora a vendégházban, majd utána a szépen kivilágított Csíkszereda megtekintése. Vasárnap 8 órától büféreggeli (svédasztal) és utána indulás az ezer éves határhoz, ahol a résytvevők megtekintik a múzeumot és a Rákóczi várat. Délben indulás vissza Nagyváradra.

A kirándulás ára 340 lej, a kisbusz 19 férőhelyes. Érdeklődni Moldován Gellért Lajosnál, a 0741-614 982 telefonszámon, vagy személyesen az EMNP Kálvin János utca, 1 szám alatti irodájában lehet, keddtől – péntekig 10,30 és 13,30 óra között.

Facebook
Érintő hírportál