Kiskerekiben három napja nincs víz

Kiskerekiben három napja nincs víz

Nem elég a járványhisztéria, nem elég a hirtelen ránk szakadt májusi hőség, még a „vízszolgáltató is felmondott” Kiskerekiben. Nem hiába mondogatom mindig, hogy szegény kis Érmellékünket még az ág is húzza.

Ugyanis tartálymosást terveztek volna, ami általában egy napot sem szokott igénybe venni, ám most három naposra sikeredett, mivel holmi előreláthatatlan műszaki hiba is „beiktatta magát” a munkamenetbe, amelynek a borsi vízszolgáltató (Apa Canal Nord-Vest) emberei egyszerűen nem találják az okát, így maga a polgármester sem tudott róla érdemlegeset mondani. Nyíri Sándor kérdésünkre annyit felelt, fogalma sincs mi lehet a baj, és meddig tarthat (személy szerint nem szeretne ígérgetésekbe bocsátkozni olyasmiről, amihez nem ért), de arról biztosított, hogy kedd reggel óta késő estig dolgoztak-dolgoznak rajta a vízmű szakemberei.

Hogy naponta számtalanszor kell kezet mosni, és a kereki emberek is használnák a fürdőszobát, smafu. Elvégre csak egy falu vízhálózatát kellene szakszerűen átlátni, nem egy megapoliszét.

A tisztálkodást meg majd megoldja a közelgő eső – „nyugodtak bele” a kiskerekiek belefásulva a kérdezősködésbe.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál