Könyvbemutató a Polgári Esték keretében

A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat könyvbemutatóval folytatódik május 16-án, kedden 18 órától, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, az Ezredévi emléktér (P-ța Libertății) 40. szám alatt.

Bemutatásra kerül Székely Szabó Zoltán erdélyi színész Csillagos ég… című kötete. A szerző 28 évig élt Bécsben, az ottani élményeket, benyomásokat gyűjtötte egy önéletrajzi kötetbe. A rendezvényen közreműködik Hajdú Géza színművész.

Székely Szabó Zoltán (1949, Rücs, Maros megye): színész, újságíró, író, humorista. A kolozsvári BBTE magyar-angol szakán, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színészképző szakán szerzett diplomát. Ezt követően egy évtizeden át a a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház színésze volt. 1987-ben emigrált Nyugat-Európába. Bécsben – önmeghatározása szerint – „taxínész” volt, azaz taxisofőrként dolgozott, de a színi pályát sem adta fel, emellett kultúraszervezőként, rendezőként, szerkesztőként tevékenykedett.

Az 1990-es évektől a Bécsi Napló szerkesztőbizottsági tagja, 1993 és 2002 között a bécsi Europa Club évkönyveinek szerkesztője volt. Színházszervezői munkásságáért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Bánffy Miklós-díjával tüntették ki (2008).

Önálló kötetei közül: Öntudat és faeke (politikai szatírák, Budapest, 1992); Volt egyszer egy társulat (beszélgetések, szatírák, paródiák, Budapest, 1993); Az elvtárs nem vész el (politikai szatírák, Sepsiszentgyörgy, 1996); Könnyű nekem („humoros zagyvaság”, Baja, 2003); Bécsi magyar színházasdim (Bécs, 2003); Egy nemzedék három felvonásban. Erdélyi magyar színészek tegnapelőtt, tegnap és ma (Kolozsvár, 2012); Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák (Marosvásárhely, 2014); Őszülőföldem (Marosvásárhely, 2020).

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényen!

Facebook
Érintő hírportál