Konzuli nap lesz a mihályfalvi EMNT-irodában, várják az ügyfeleket!

Konzuli nap lesz a mihályfalvi EMNT-irodában, várják az ügyfeleket!

Március 19-én, csütörtökön 11.30-16 óra között konzuli napot tartanak az érmihályfalvi EMNT-irodában, a Republicii / Köztársaság utca 40. szám alatt.
A szokásos ügyintézés keretében az érdeklődők ezúttal is leadhatják kérelmeiket a magyar állampolgárságért, útlevelekért, ugyanakkor klasszikus anyakönyvezésre is sor kerül. Akiknek az anyakönyvileg bejegyzett állapotában változások álltak be – születés, elhalálozás a családban, válás, házasság, hozzák a változást bizonyító okmányokat a magyar nyilvántartásba iktatás végett. Azok, akik a magyar igazolványaikat, az ahhoz járó pótlapokat, vagy az anyakönyvi okmányaikat várják, szintén átvehetik majd.
Az érdeklődök tájékoztatást kaphatnak az anyasági támogatásról, illetve az életkezdési letéti számláról is a magyar állampolgársággal rendelkező gyermekek esetében.

Minden egyéb honosítással kapcsolatos ügyben várják az érdekelteket!

Facebook
Érintő hírportál