Kóróbélű narancs, poshadt mandarin
Főzzön belőle teát!
Azon már meg sem lepődik az emberfia, amikor azt látja, hogy a hazai gyümölcsfélék drágábbak, mint a vitamin utánpótlásra szánt déli importszármazékok. A hazaiak belseje legalább egészséges. De lássuk csak, mit is vásárolunk, mit eszünk a gyümölcsárustól, a multik polcairól, vagy bármelyik élelmiszerüzletből, ha netán egy kis téli energiapótlásra lenne szükségünk, ebben az amúgy is hosszú, szürke, depressziós időszakban.
Nem kis bosszúságomra, a szemet gyönyörködtető tökéletes épségű alma csak faggyús-zsíros vagy nem is tudom milyen „kiszerelésben” kapható a piacokon vagy a zöldség-gyümölcs üzletekben, mely síkos ragadós valamit a langyos vízsugár sem képes lemosni. Legfeljebb egy érdes törlőkendő bevetése adhatja vissza némileg „eredeti” állapotát, ha ugyan lehet még eredeti állapotról beszélni az effajta csuda tökéletes almák esetében. De legalább már az is eredmény és megnyugtató, ha nem az első tapintásra érzett undorral harap bele az ember.
A múlt héten külsőre tökéletes narancsot vásároltam, de egytől egyig a kukába került, mivel olyan száraz volt valamennyi belseje, mint a kóróbél. Az elszíneződött poshadt mandarinokat, a püspöklilába játszó fonnyadt grapefruitokat már nem is említem. Mindamellett, hogy képtelenség lehántani a héjukat (annyira rájuk van száradva, sülve), ízetlen, romlott, vagy tartósítás céljából agyonkezelt gyümölcsbe harap az ember. (Vagy ki tudja, milyenbe, hisz a megyei lapok egyike éppen a napokban cikkezett egy piros bélű banánfurcsaságról, amelyre három illetékes hivatal is csak a vállát vonogatta.)
A gyermek tán még meg is eszi ezeket, ha a szülő nem vedlik át előzőleg középkori „előkóstolóba”.
Összegezve, nem hinném, hogy az üzlettulajdonosok ne fogyasztanának saját áruikból. Ugyanis a ládaszámra felhalmozott taplószáraz narancs, meg a többi furcsaság nem fogy el egyik óráról a másikra. Sőt! Egyáltalán nem fog elfogyni, mert akit egyszer átvertek, az annál a kereskedelmi egységnél egyhamar nem fog déligyümölcsöt vásárolni. Amúgy meg nem hinném, hogy bárki is köteles szó nélkül kifizetni az effajta átverős árút, ahhoz, hogy a kereskedő jól járjon, a vevő meg töltse vele a szemetes kukáját.
A minap a kérdésemre, hogy van-e ehető belseje a gyümölcsnek, az árus humorosra fogta az egyébként fogyasztóvédelemért kiabáló dolgot, és azzal hárított viccesen, hogy főzzek belőle teát, ha másra nem jó.
Teát nem fogok belőle főzni, de kétlem, hogy vásárolnék még bárhol is ezekből az importkórságokból a közeljövőben.
Azt viszont nem tudom megígérni, hogy ha valamikor mégis rájuk fanyalodnék, szó nélkül a kukába borítom a kóróbélű vagy romlott belsejű portékát. Mert igen is, a pofátlanság netovábbjának, sőt csalásnak tartom a széles mosollyal eladott semmit. Még akkor is, ha az illetékes hatóságoknak már rég nem ügy a vásárlók kidobott pénze, egészsége. Ugyanis van az az összeg, van az a jó árú, amivel ha kell, el lehet homályosítani a magas fényességű hatósági tekinteteket is.
Sütő Éva
