Köröstárkányban is fellobbant az összetartozás lángja

A köröstárkányi 153-as számú Verbőczy Kálmán és a nagyváradi l. Rákóczi György cserkészcsapat közösen emlékezett meg a  trianoni békediktátum 102 évfordulójáról. Az egész napos rendezvény csúcspontjaként szombaton este meggyújtották az Összetartozás Tüzet is.

Tizenkilenc nagyváradi  cserkészt látott vendégül a köröstárkányi 153-as számú Verbőczy Kálmán cserkészcsapat trianoni békediktátum aláírásának 102-ik évfordulóján, Köröstárkányban. A Jakabffy Csongor vezette 94. számú I. Rákóczi György cserkészcsapat tagjai a köröstárkányi közbirtokosság tulajdonában levő kis focipályán táboroztak le, az ott felhúzott sátrakban. A reggel kilenc órai gyülekezőt követően az esőt igérő időjárással dacolva a két cserkészcsapat tagjai együtt indultak túrázni. A természetjárás során útba ejtették a mérági szakadékot, ahol a bátrabbak — természetesen felügyelet és biztosítás mellett — leereszkedhettek a 15 méter mély szakadékba.  A következő uticél a nemrégiben megnyílt kakukkmezei állatpark volt, ahol a tulajdonosok jóvoltából ingyen tekinthették meg a sokféle állatot, köztük az őshonos magyar fajtákat képviselő rackajuhokat, szürkemarhákat és bivalyokat, de valódi kuriózumként bölényeket is láthattak a cserkészek.

A két cserkészcsapat tagjai délután fél háromra tértek vissza a táborhelyre, ahol addigra elkészült az ebéd. A délutáni program során a trianoni békediktátumról tanulhattak érdekes és tanulságos dolgokat a cserkészek, de nem maradt el a közös népdal és néptánc tanulás sem, mint ahogyan a csapatépítő, ismerkedő játékok és foglalkozások sem. Este hét órakor a saját kezűleg elkészített  vacsora elfogyasztása után került sor a máglya megépítésére, majd este kilenc óra húsz perckor került sor az időközben megérkezett tárkányi lakosokkal megszaporodott táborlakók által már nagyon várt tűzgyújtásra. A legfiatalabb cserkész által meggyújtott máglya egyszerre emlékeztetett a trianoni diktátum igazságtalanságára, és fejezte ki az összetartozást, hiszen ugyanabban a percben a világ 25 országában 386 településen 523 helyen egy időben lobbantak fel a lángok.

A tűzgyújtást követően Filep Attila, a Verbőczy Kálmán cserkészcsapat lelkésze tartott rövid áhitatot, majd szavalatok hangzottak el.  Az eseményt a magyar és a székely himnusz eléneklése zárta, a nagyváradi csapat pedig különleges élményekkel gazdagodva indult haza Szent László városába.

K. Szalárdi István

Facebook
Érintő hírportál